Hollik István: A kormány elkötelezett a béremelés végrehajtásában

A kormány javaslatára a magyar gazdaság és a magyar családok védelmét, illetve Magyarország biztonságát szolgáló törvényjavaslatokat fogadott el a parlament - mondta Hollik István kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján.

Hollik István (KDNP), kormányszóvivő

Elmondta: a kormány migráció és terrorizmus elleni küzdelem érdekében tett javaslatára az Országgyűlés felhatalmazást adott arra, hogy az Iszlám Állam elleni nemzetközi katonai műveletekben a magyar honvédség továbbra is részt vehessen. Hangsúlyozta: Európa és Magyarország biztonságát első helyen továbbra is a tömeges migráció és az azzal járó terrorizmus fenyegeti, Magyarország pedig a parlament döntésének köszönhetően továbbra is a terorrizmus és az Iszlám Állam elleni nemzetközi küzdelem elkötelezett tagja tud maradni.
    
Kitért arra is: az Országgyűlés döntött a családvédelmi törvény módosításáról is, ami megteremti annak a lehetőségét, hogy nagyszülői gyed-ben részesülők munkavállalói védelmet kaphassanak.
    
A kormányszóvivő kiemelte: a bürokráciát tovább csökkentő intézkedéseket is megszavazott a parlament, így az állampolgárok és vállalkozások ügyintézése egyszerűbb lesz, számos ügytípust elektronikusan vagy automatikusan lehet majd intézni.
    
Hollik István hozzátette: az Országgyűlés szerdán szavaz a magyar gazdaság védelmét, a gazdaság kifehérítését, illetve a hazai vállalkozások adó- és adminisztrációs terheinek csökkentését szolgáló javaslatról is.
    
Arra a kérdésre, hogy az Origo szerint házszabálytól eltérést kér a kormány a január elsejei bírói és ügyészi béremelés érdekében, mert az erről szóló javaslat hétfőn nem ment át az Országgyűlésben, Hollik István azt mondta: a magyar kormány elkötelezett a béremelés végrehajtásában, ehhez újra az Országgyűlés elé kell vinni a döntést. A kormányszóvivő technikai hibára hivatkozott az ügyben, hozzátéve, hogy minden valósszínűség szerint a jövő héten dönt a kérdésről az Országgyűlés, rendkívüli ülésen.
    
Hollik István kérdésre válaszolva felháborítónak és képmutatónak nevezte, hogy a párbeszédes Burány Sándor zaklatási áldozatok ügyével viccelődött a törvényalkotási bizottság hétfői ülésén. Hozzátette: Burány Sándor mellett ott  ült Bangóné Borbély Ildikó, aki korábban monoklit rajzolt a szeme alá tiltakozva szexuális zaklatások ellen, most pedig nevetgélt Burány Sándor vállalhatatlan kijelentésein.
    
Hangsúlyozta: a szexuális zaklatásnak nincs és nem is lehet politikai színezete, azt egyöntetűen el kell ítélni. Felháborítónak nevezte, ami Gothár Péter ügyében zajlik, jelezve, hogy a kulturális támogatás átalakítását szorgalmazó javaslat célja éppen az, hogy az állam felelőssége a finanszírozás mellett a működtetésben is megjelenjen.
    
Szintén kérdésre, a törvényjavaslat miatt rendezett hétfői tüntetést Hollik István úgy értékelte: egyértelmű, hogy a résztvevők a művészeti szabadságot, a kulturális autonómiát érzik veszélyben, holott a javaslat szövegében szerepel, hogy a színház közös működtetésre irányuló, az állam és az önkormányzat által kötött megállapodásnak garantálnia kell a színház művészeti szabadságát.
Ennek örülni kellene - jegyezte meg a kormányszóvivő, aki úgy vélte: tudatos politikai hisztériakeltésről van szó az ügyben. A javaslatot szerinte az hívta életre, hogy volt egy működési anomália, amire a Gothár-féle szexuális zaklatási ügy világított rá.
    
Arra, hogy az országgyűlési törvény és a házszabály kedden elfogadott módosítása miatt a Párbeszéd az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult, Hollik István úgy reagált: a kormány sajnálja, hogy ebben az ügyben idáig el kellett jutni, hiszen az országgyűlési törvénybe és a házszabályba éppen azért kellett fegyelmi jogkörök bevezetni, mert voltak olyan képviselők, akik ‚rombolták a Ház méltóságát, ordítottak, fenyegettek". Ez a viselkedés, ahogyan egy munkahelyen, úgy az Országgyűlésben sem megengedhető - hangsúlyozta.  
    
Hozzátette: a magyar kormány és a Fidesz-KDNP tiszteletben fogja tartani az Ab döntését, véleményük szerint a módosítások kiállják az alkotmányosság próbáját.
    
A kormányszóvivőt a Médiatanács tagjainak megválasztása ügyében arról kérdezték, rendben van-e, hogy a testület tagjai kizárólag egyetlen párt bizalmát élvezik. Hollik István azt mondta: örültek volna, ha az ellenzéki pártok, megfelelő jelölteket állítanak, de ők pártkatonákat jelöltek, ezzel szemben a Fidesz-KDNP jelöltjei szakemberek.
    
Arra a felvetésre, hogy az Fidesz jelöltjei között van korábbi fideszes EP-képviselő, Fidesz alapító tag és volt fideszes önkormányzati képviselő is, a kormányszóvivő azt válaszolta: a tagok mindegyikének köze van a médiához, van ilyen irányú tapasztalatuk, ezért jó szakemberek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!