Hollik István: Márki-Zay Péter a kudarcos Gyurcsány-korszakot hozná vissza

A 2010 előtti politikát, a kudarcos Gyurcsány-korszakot hozná vissza Márki-Zay Péter, „a baloldal miniszterelnök-jelöltje” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója a hétfőn az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

Hollik István úgy fogalmazott: „a baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint” teljesen helyénvalóak voltak a 2009-ben meghozott baloldali megszorítások, sőt, egyetértett azzal, hogy a Bajnai Gordon vezette kormány megszüntette a 13. havi nyugdíjat.

Hollik István

Hollik István az ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek azon szavaira reagált, amelyek Kálmán Olga Szeretemország – Beszélgetőkönyv Márki-Zay Péterrel című, 2019-ben megjelent könyvében olvashatók. A könyvben Márki-Zay Péter úgy fogalmaz: „közgazdászként teljesen helyénvalónak tartottam azokat az intézkedéseket, amelyeket a Bajnai-kormány bevezetett, hiszen azokat mindenképpen végre kellett hajtani”. A szövegben ezzel kapcsolatban Hódmezővásárhely polgármestere példaként említi a megszorító intézkedéseket és a 13. havi nyugdíj eltörlését.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója azt mondta: a baloldal el akarja törölni a rezsicsökkentést, be akarja engedni a bevándorlókat, és most már Márki-Zay Péter elmondta, megszüntetnék a 13. havi nyugdíjat is. „Mi viszont nem fogjuk engedni, hogy az elmúlt 10 év közös eredményeit a baloldal tönkretegye, hiszen mi úgy gondoljuk, hogy Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra” – zárta szavait Hollik István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!