Hollik István: Meg kell emlékezni az őszödi beszédről

Hollik István (KDNP) az országgyűlésben az őszödi Gyurcsány-beszéd kiszivárgásának tizennegyedik évfordulójáról emlékezett meg napirend előtti felszólalásában, „idén 30 éves demokráciánk történetének legnagyobb szégyenfoltjaként" említve az abban elhangzottakat.

Hollik István (KDNP), országgyűlési képviselő
    
Hangsúlyozta: a hazugsággal nyert választás ténye egyértelmű, ha máig is magyarázza azt Gyurcsány Ferenc, aki utóbb szétverette az utcára vonuló tüntetőket.
    
A kereszténydemokrata képviselő megjegyezte, a „nyilvánvalóan illegitim kormány" nem nézett szembe saját tetteivel, megmutatva, hogy „mindenre képes a hatalomért, semmilyen eszköztől nem riad vissza és nincs lelkiismerete sem".
    
Hollik István szerint Gyurcsány Ferenc mindenkit átvert, különösen azokat, akik bíztak benne és rá szavaztak, és az egész világ előtt járatta le az országot azzal, hogy külföldön is valótlanságokat állított a helyzetről.
    
Ezt a leckét újra és újra fel kell emlegetnünk, mert a baloldal nem változott semmit - tette hozzá, példaként említve, hogy most a vírus elleni védekezést támadják, de konstruktív kritikát nem mondanak.


    
Rétvári Bence - Hollik István felszólalásának gondolatát tovább vezetve - a demokrácia egyik mélypontjának nevezte, ami 2006-ban történt, megjegyezve, Gyurcsány a beszédre és a Budapest utcáin elharapózó erőszakhullámra is büszke volt.
    
A mostani helyzetről szólva kijelentette, „az egész magyarországi baloldal felvette a Gyurcsány-maszkot", a Jobbik akár arra is hajlandó, hogy törpe méretűre csökkentse frakcióját, hogy kizárja az ellenzéki összefogást ellenkezőket.