Hölvényi György: Arcokkal teli küldetés

Öt éve képviselőként dolgozom az Európai Parlamentben. Érdekes munkám van, jó körülmények között dolgozhatok. Munkatársaim kiváló munkát végeznek. A Fidesz-KDNP képviselőcsoport remek, összeszokott csapat. A Magyarországot ért támadások sorozata felkészültebbé, szélesebb látókörűvé tett minket. Megedződtünk, megkeményedtünk.

Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt külügyi igazgatója, a párt európai parlamenti képviselője

A sok támadás mellett sokan bíznak bennünk. Ez a bizalom növekvő felelősséggel, új feladatokkal jár.

A keresztények és általában a vallási kisebbségek üldözésével kapcsolatos humanitárius és politikai ügyek intézése határozta meg az elmúlt éveim munkáját. Kezdetben elképesztő értetlenségbe, érdektelenségbe ütköztem, ütköztünk az Európai Parlement baloldalán. Azonban ma már nem divatos a ”miért épp a keresztények, mások is szenvednek” őrületet hangsúlyozni. Soha nem gondoltam, hogy a “terepen” járva ennyi kiváló, csodálatos embert ismerhetek meg. Az ügybuzgóságból arcokkal teli küldetés lett. Bármilyen eredményt CSAK barátokkal, csapattal lehet elérni az EU bonyolult rendszerében. Ezért is fontos számomra, hogy a néppárti frakción belül egy, a vallások közötti párbeszéddel, a vallásszabadsággal foglalkozó munkacsoportot vezethetek.

A következő öt év számomra meghatározó feladata Afrika lehet.

Afrika nélkül semmilyen globális kihívásra nem lehet megoldást találni. Örülök ha ezért a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjeként tehetek is valamit. A migráció megelőzése nemzeti, európai és globális érdek. Ilyen szempontból kell nézni az előttünk álló óriási kihívásokat, feladatokat. Az EPP fejlesztéspolitikai szakmai felelőseként (DEVE) a családok, az oktatás és az egyházak Afrika társadalmaiban betöltött szerepének stratégiai támogatását látom a legfőbb feladatnak. Enélkül semmilyen alapja sincs a tartós megoldásoknak. A demográfia, a klímaváltozás, a társadalmi konfliktusok (háborúk, népírtások), “gyenge kormányzati erő” nem csak afrikai probléma. A következmények miatt globális kihívás.

Nincs generális, egyszerűsített megoldás. A fentiekben csak a következő évekre jellemző elkerülhetetlen kihívásokat és megoldási lehetőségek irányát említettem.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!