Idén is 350 millió forint áll rendelkezésre vallásos könnyűzenére

Az idén is 350 millió forint áll rendelkezésre a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek hosszú távú működésének támogatására, pályázni június 6-án éjfélig lehet – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

SoltészSoltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (j) beszél a Zsigó Róberttel, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkárával (b) a Vallálos könnyűzenei programról tartott sajtótájékoztatón a Kulturális és Innovációs Minisztériumban 2024. május 7-én. Az idén is 350 millió forint áll rendelkezésre a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek hosszú távú működésének támogatására, pályázni június 6-án éjfélig lehet. MTI/Soós Lajos

Zsigó Róbert kiemelte: a 2019-től létező Vallásos könnyűzenei programban idén a hangszervásárlás és -felújítás mellett már a vallásos tematikájú zenei rendezvények megvalósítására is lehet pályázni az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren (EPER) keresztül.

Fontos feladatunk a keresztény nemzeti identitás megalapozása és megerősítése. A Vallásos Könnyűzenei Program elősegíti a Kárpát-medencei vallásos hagyományok megőrzését és a vallásos könnyűzenei kultúra népszerűsítését”

– mondta a parlamenti államtitkár.

Kitért arra, hogy a program indulása óta csaknem nyolcszáz szervezet és több mint 1700 magánszemély jutott hangszerhez vagy a tevékenységéhez szükséges technikai eszközhöz, és több mint 270 település templomi orgonáját tudták felújítani a korábbi támogatásoknak köszönhetően. Tavaly 502 magánszemély és szervezet nyert támogatást, profik és kezdők egyaránt.

A kérelmeket magánszemélyek, civil szervezetek, gazdasági társaságok, egyházak, egyházi fenntartású intézmények, helyi kisebbségi és nemzetiségi önkormányzatok, valamint települési önkormányzatok nyújthatják be, a támogatási időszak másfél évre szól, idén januártól 2025. június 30-ig. A program a modern irányzatokat éppúgy magában foglalja, mint a gospelt, a spirituálét vagy a folkrockot.

SoltészSoltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke arról beszélt, hogy immár hatodik alkalommal írták ki a programot, amelyre a határon túlról is lehet pályázni.

A támogatás nagyon sok helyen a magyarság és a keresztény közösségek megtartó erejét jelenti”

– mondta.

Mint felidézte, az egyházi könnyűzene a hatvanas-hetvenes években Sillye Jenő vezetésével indult el Magyarországon, és akkor a tiltott kategóriába tartozott, ezért az egyházi zenekarok mind felszerelésben, mind lehetőségeikben háttérbe voltak szorítva, támogatást nem kaptak. Soltész Miklós hozzátette: a helyzet 2019-ben változott radikálisan, amikor a kormány úgy döntött, hogy a Kárpát-medencén belül segíti a vallásos könnyűzenei együtteseket.

Felelőségünk van a Kárpát-medencei magyar ifjúság felé, támogatnunk és segítenünk kell az értékek megőrzését, továbbadását”

– jegyezte meg Soltész Miklós.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!