IKSZ: A Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület is bevándorlást támogató Soros-szervezet

A Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület is azon Soros által pénzelt szervezetek egyike, melyek azon dolgoznak, hogy migránsokkal árasszák el Magyarországot – hívta fel a figyelmet Tisóczki Flóra. Az IKSZ alelnöke egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragasztott fel az egyesület budapesti irodájának ajtajára.

Tisóczki Flóra

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) külügyekért felelős alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az egyesület nevéből is látható, hogy mi a szervezet célja, és mivel foglalkozik; ez nem titok, az egyesület vezetői is elismerték. Az egyik vezetőjük, Melegh Attila is úgy nyilatkozott, hogy a bevándorlás azért is jó, mert mindenhonnan olyanok érkeznek, akik eleve jobbak, mint a hazai népesség – emlékeztetett.

Tisóczki Flóra ezt felháborítónak tartja, és leszögezte: fel kell lépni az ilyen – bevándorlást támogató – szervezetek ellen, harcolni kell velük szemben. Felhívta a figyelmet arra, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület is a Soros által pénzelt szervezetek egyike, melyek azon dolgoznak, hogy migránsokkal árasszák el Magyarországot, hazánkat bevándorlóországgá alakítsák.

Tisóczki Flóra felidézte, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület idén februárban Zuglóban egy migránsbarát rendezvénysorozatot szervezett, arra is emlékeztetett, hogy ennél az egyesületnél dolgozott korábban Szél Bernadett is.

Leszögezte, nevén kell nevezni a bevándorlást támogató szervezeteket. Az IKSZ fontosnak tartja, hogy felhívja a magyar emberek figyelmét ezen szervezetek tevékenységére, ezért az alelnök egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragasztott fel a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület budapesti irodájának ajtajára. Aláhúzta, ezek a szervezetek folyamatosan azon dolgoznak, hogy a magyar emberek akaratával szembemenve behozzák a migránsokat Magyarországra.

Tisóczki Flóra arról is beszélt, hogy büntethetővé kell tenni az illegális migráció szervezését. Az Országgyűlés előtt levő alaptörvény-módosítás és a Stop Soros-törvénycsomag is azt szolgálja, hogy garantálni lehessen Magyarország biztonságát.

Tisóczki Flóra

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!