A járvány idején a kormányra számíthattak az emberek, az ellenzék inkább veszélyeztette a védekezést

A kormányra számíthattak az emberek a koronavírus járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben, eközben a baloldal passzív, ellenálló magatartása veszélyeztette a védekezést – értékelt a Kereszténydemokrata Néppárt  frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Harrach Péter úgy fogalmazott: válságkezelésben az Orbán-kormány a legjobb, demokratikus viszonyok mellett hatékony eszközöket képes alkalmazni.  Simicskó István KDNP-s országgyűlési képviselő hozzátette: a járvány elleni védekezés során a legfontosabb az emberi élet és a családok védelme volt, és a kormány mindent meg is tett ennek érdekében.

Harrach Péter, Simicskó IstvánHarrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője és Simicskó István, a párt országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatóra tartva (KDNP Fotó)

Harrach Péter felidézte, hogy a parlament előző nap fogadta el a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt. Az Országgyűlés döntése számukra azt bizonyította, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbítása indokolt és demokratikus volt – mutatott rá a KDNP frakcióvezetője, aki kitért arra is: az ellenzék ellenállása a veszélyhelyzet meghosszabbításakor a demokráciával szembeni ellenérzésük megnyilvánulásaként értékelhető.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és Simicskó István, a párt országgyűlesi képviselője a sajtótájékozatón (KDNP Fotó)

Megjegyezte: a világban, így Amerikában és több nyugat-európai fővárosban is, azt látják, mostanában a baloldal nincs jóban a demokráciával. Nálunk is kétségbe vonták „a demokráciának és a hatékonyságnak az együttes működését”, hiteltelenné téve magukat. A baloldal passzív ellenálló magatartásával veszélyeztette a védekezést, a kormány és a kormányoldal ugyanakkor elkötelezett a demokrácia iránt és képes hatékonyan cselekedni ilyen helyzetekben – összegzett Harrach Péter.

Simicskó István, Harrach PéterSimicskó István, a KDNP országgyűlési képviselője kiemelte: a járvány elleni védekezés során a legfontosabb az emberi élet és a családok védelme volt, és a kormány mindent meg is tett ennek érdekében. Rámutatott: annyi már most megállapítható, hogy az idő meghatározó tényező, a mai felgyorsult világban a bajok, veszélyek is gyorsabban jelennek meg. A kormány a leggyorsabbak között hozta meg a szükséges védelmi intézkedéseket, és így Magyarország eredményesen tudott védekezni.

Simicskó István, Harrach Péter

Kitért arra is: 2010 óta folyamatosan jelennek meg külső és belső veszélyek, de a kormány védte és védi az embereket, példaértékűen járva el. A KDNP-s politikus köszönetet mondott mindazoknak akik segítették a védekezést, az állami szerveknek, az állampolgárokat tájékoztatóknak, a járványügyi szakembereknek, egészségügyi dolgozóknak, és az egész társadalomnak fegyelmezett magatartásáért. Olyan korlátozásokat kellett bevezetni, amelyek új helyzetet teremtettek – idézte fel.

Harrach Péter

Harrach Péter kérdésre válaszolva a szocialisták által készített „álmentős videóról” azt mondta: az beleillik az MSZP eddigi kommunikációs tevékenységbe, a valóság elferdítésével, megtévesztéssel kívántak pártpolitikai érdekeket szolgálni.  Ez megengedhetetlen, és egy normális pártban ennek következményekkel kell járnia – rögzítette.

Simicskó István, Harrach Péter

A Lánchíd felújításáról szólva Simicskó István azt mondta: ha Tarlós István korábbi főpolgármester maradt volna Budapest élén, már régen elindultak volna a munkálatok. Sajnálatát fejezte ki, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nem ura ennek a helyzetnek sem, ahogy a járvány elleni védekezésnek sem volt.

A tűzijáték megrendezéséről Harrach Péter azt mondta: fontosak az ünnepeink, minden nemzet és család számára nélkülözhetetlenek, és az államalapítás egy olyan esemény, amit meg kell ünnepelni a társadalom egészének élményt adó módon.

Simicskó István

Simicskó István hozzátette: járványügyi és egyéb, biztonsági szempontok figyelembe vételével fog a kormány bölcs döntést hozni. Bíznak benne, hogy az ellenzék is megérti és elfogadja majd ezt – fűzte hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!