Jövő héten kezdődik a nemzetiségi színházak fesztiválja Budapesten

A magyarországi nemzetiségi színházak mutatkoznak be március 20. és 27. között a Jelen/Lét Fesztiválon Budapesten, a Nemzeti Színházban és a Szerb Színházban 18 előadás lesz látható – hangzott el az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón.

A Szerb Színház kezdeményezésére, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetséggel közös szervezésben megvalósuló fesztiválon a nézők szerb, bolgár, horvát, cigány, örmény, szlovák és német előadásokat láthatnak nagyrészt anyanyelven, magyar felirattal.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára (j) a március 20-27. között megrendezendő JELEN/LÉT Nemzetiségi Színházi Fesztiválról tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Színházban 2018. március 12-én. Mellette Rusz Milán, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója (b) és Alexov Lyubomir, az Országgyűlés szerb nemzetiségi szószólója. (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke hangsúlyozta: a fesztivál pozitív üzenetet hordoz a magyarországi nemzetiségek mellett a határon túli magyarok számára is, hiszen példát mutatunk azzal, ahogy a nemzetiségek felé fordulunk.

A nemzetiségi kulturális intézmények, színházak megerősítéséről kiemelte a 2016-ra elkészült szekszárdi német színház 200 millió forintos támogatását. Fontos lépésként említette a pécsi horvát színház átadását, a mintegy 654 millió forintos támogatással megvalósuló beruházást. Kiemelte a szerb közösség Nagymező utcai színházának bővítésére adott 60 millió forintos támogatást, amelynek segítségével a fesztiválnak is otthont adó teátrum befogadószínházként is működhet más nemzetiségek számára.

Rusz Milán, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója, a fesztivál főszervezője elmondta, hogy március 20-án a Nemzeti Színházban rendezik meg a fesztivál nyitógáláját. Az anyanyelven előadott műsorban egyszerre több nemzetiség vonul fel, megmutatva ezzel a nemzetiségi színjátszás sokszínűségét.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója hangsúlyozta: alapfeladatukhoz tartozik, hogy a nemzetiségi színházak ügyét felvállalják és elősegítsék erősödésüket. Mint mondta, büszke arra, hogy a Nemzeti Színház otthont adhat a fesztiválnak.

Fuzik János, az Országgyűlés Magyarországi Nemzetiségek Bizottságának elnöke, szlovák nemzetiségi szószóló arról beszélt, hogy a színházaiknak sokat köszönhetnek a nemzetiségek. A nemzetiségek támogatásán belül a színházak támogatása is nőtt, az idei költségvetésben 130 millió forint áll - egyéb kulturális támogatások mellett – a nemzetiségi színházak támogatására.

Rusz Milán, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója, Alexov Lyubomir, az Országgyűlés szerb nemzetiségi szószólója, Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Fuzik János, az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottságának elnöke, szlovák nemzetiségi szószóló és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója (b-j) a március 20-27. között megrendezendő JELEN/LÉT Nemzetiségi Színházi Fesztiválról tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Színházban 2018. március 12-én. (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Elmondta, hogy több mint 20 nemzetiségi színház működik, évente több mint 20 bemutató születik a magyarországi nemzetiségi színházakban. Tevékenységük szerteágazó, amellett, hogy az anyanyelv ápolásában van szerepük, nemzetközi kapcsolataik is fontosak.

Alexov Lyubomir, az Országgyűlés szerb nemzetiségi szószólója köszönetet mondott azért, hogy a 2014-ben még összesen 90 millió forintos nemzetiségi színházi támogatást sikerült több mint duplájára emelni, 2015 óta további 100 millió forint működési támogatás áll rendelkezésre. Kiemelte: a fesztivál is a minisztérium támogatásával valósulhat meg. Elmondta: a fesztivál egy hete alatt mintegy 150 színész lép fel a produkciókban és a rendezvény alkalmat teremt arra, hogy egymás munkáját is megismerjék.

Rusz Milán, a korábbi években már működő fesztivál újraéledéséről az MTI-nek elmondta: a fesztivált 2014-ben rendezték meg legutóbb, az idén az NKA 5 millió és az Emmi 10 millió forintos támogatásával valósul meg.

Csasztvan András, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke elmondta: egyik alapvető céljuk a színházi törvényben meghatározott módon működő, regisztrált nemzetiségi színházak szakmai érdekképviselete, találkozási lehetőségek megteremtése.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!