Juhász Hajnalka: Átfogó jelentés egy rendkívüli évről

Juhász Hajnalka a 2021-es ombudsmani beszámolóról osztotta meg a véleményét szerdán az Országgyűlésben.

Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője frakciója támogatásáról biztosítva a beszámolót - köszönetet mondott azért, hogy tavaly, dacolva a világjárvány okozta rendkívüli körülményekkel, a biztos és helyettesei biztosítani tudták az intézmény működőképességét, és „őrt álltak a polgári szabadságjogok révényesülése érdekében”.

Hozzátette, a jelentés átfogóan mutatja be az ombudsman és helyettesei tevékenységét, hivataluk vizsgálatait, eredményeiket, a rájuk váró kihívásokat.

A kereszténydemokrata politikus megjegyezte, tavaly januártól jelentős szervezeti változáson ment át a hivatal, mivel az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód kérdéseivel kapcsolatos feladatok is ide kerültek, még hatékonyabb jogérvényesítést téve ezzel lehetővé.

Juhász Hajnalka szerint az ügyszám emelkedése arra mutat, hogy növekszik a jogtudatosság, javul a hivatal láthatósága és pozíciója, a polgárok pedig bizalommal fordulnak az intézményhez.

Felidézte: az alaptörvény egyik jelentős újítása, hogy alkotmányjogi védelemben részesítette természeti erőforrásainkat, az ENSZ pedig egy éve emberi jogként ismerte el a tiszta, biztonságos, egészséges, fenntartható környezethez való jogot.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!