Juhász Hajnalka: A családtámogatási lehetőségek bővítése a jövő záloga

A családtámogatási lehetőségek bővítése a jövő záloga – hangsúlyozta napirend előtti felszólalásában Juhász Hajnalka, a KDNP képviselője hétfőn az Országgyűlésben.

Európa jövője a családokban és a gyermekekben van - mondta, kiemelve, hogy az ukrajnai háború és az arra adott elhibázott reakciók okozta rendkívül nehéz helyzetben a magyar kormány tovább bővíti a családtámogatási rendszert, amely a gyermekvállalást előnnyé és kiszámíthatóvá tette, Európa legbőségesebb családtámogatási politikáját alakítva ki, 30-nál több támogatástípussal.

Hangsúlyozta:

a családok 181 ezer forintot takarítanak meg a rezsicsökkentéssel, 2011 óta 153 ezer gyerekkel született több, emelkedik a gyermekvállalási kedv, mind több az esküvő és kevesebb a válás, ez a legnagyobb eredmény, amit egy kormány elérhet.

 

Kiemelte: a kormány a magyar emberek támogatása révén valósíthat meg ilyen sikeres családpolitikát.

 

Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára – a téma rendkívüli fontosságát hangsúlyozva – kiemelte: Magyarország nincs egyedül a demográfiai fordulatot a kormányzás középpontjába helyező gondolkodásban, amit az ötödik alkalommal megrendezett demográfiai csúcs is megmutatott.

Az államtitkár felidézte: a kormányzat szakított a segélyezésre épülő baloldali politikával, amely számos, az első Orbán-kormány által bevezetett támogatást törölt el, vagy nyesett vissza, és a kétkulcsos adórendszerrel azokat büntette, akiknek anyagi helyzete lehetővé tette a gyermekvállalást.

A 2010 előtt történteket „kifejezetten családellenes intézkedéseknek” nevezte, majd arról beszélt, a legenyhébb kifejezéssel élve is hiteltelen és képmutató a baloldal magatartása.

Mi a gondoskodó államban hiszünk – jelentette ki. Félreértés ne essék: a városi csoknak lesz folytatása - közölte Vitályos Eszter, majd azt hangsúlyozta, olyan rendszert kell kialakítani, amely jobban igazodik a piaci körülményekhez.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!