Juhász Hajnalka: Hiszünk a nők, a női összefogás erejében!

A Kárpát-medence magyarlakta területeiről érkeztek a közéletben fontos szerepet játszó résztvevők a hagyományteremtő céllal megrendezett nőtalálkozóra. A kisvárdai rendezvényt a KDNP Nőtagozatának elnöke, Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő kezdeményezte, hogy ezzel is segítse egymás megismerését és a meglévő kapcsolatok megerősítését. Az alábbiakban az erről szóló közleményt olvashatják.

A női értékek képviselete kiemelt szerepet kap a magyar családpolitikában és a magyar kormány kereszténydemokrata értékrendjében. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy nemzetpolitikai céljaink további erősítése érdekében támogassuk és segítsük a nők tapasztalatcseréjét, határon átnyúló kapcsolatrendszereik fejlesztését.

Álláspontunk szerint

a nők hangja hozzáadott értéket képvisel közéleti kérdésekben is.

Hiszünk a nők, a női összefogás erejében! Ezen összefogás jegyében rendeztük meg szeptember 24-25-én az I. Kárpát-medencei Kereszténydemokrata Nőtalálkozót Kisvárdán.

A találkozó kiemelt célja kapcsolataink erősítése és bővítése, hiszen az egész Kárpát-medencéből érkeztek olyan hölgyek, akik az adott város, település életében fontos szerepet töltenek be és az élet számos területén szerzett tapasztalataikat osztották meg egymással. A fő témák a nők közéleti, szerepvállalása a fenntarthatóság, a környezetvédelem, a gazdaság újraindítását, a munkahelyteremtést, és a határon átnyúló kapcsolatok további erősítését érintik.

A faültetés másnapján hulladékgyűjtési akciót szerveztek a Rétközi-tónál, ahová Seszták Miklós a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője kísérte a vendégeket. Fotó: Szabó Sándor

A programot szervező KDNP Nőtagozat elkötelezett a társadalom fenntartható gondolkodásának erősítése és a környezetvédelem iránt, ezt fejezi ki a közös faültetés, valamint a szemétszedés, melyen a résztvevők a Rétközi –tó környékének megtisztításával járultak hozzá a környezetünk védelméhez.

 Juhász Hajnalka a KDNP alelnöke, a Nőtagozat elnöke

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!