Juhász Hajnalka Kunszálláson emlékezett az ’56-os hősökre

Október 23-án reggel szentmisével egybekötött megemlékezés keretében tisztelegtek az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt a Bács-Kiskun megyei Kunszálláson. Az esemény meghívottja és szónoka dr. Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő, a KDNP alelnöke, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke volt.

Almási Roland Márk, Kunszállás község polgármestere köszöntőjében a haza és a szabadság, mint a magyarság két legfontosabb értéke kapcsán elmondta: a magyarok sosem szerették, ha más a hazájukra tört vagy ha a nemzet szabadságát korlátozták. 1956 őszén azért mozdultak meg a magyarok, mert a haza és a szabadság a kommunista elnyomás miatt veszélybe került. A forradalom résztvevői a kommunizmus helyett a szabadságot választották, melyből igaz, csak rövid idő jutott, azonban ez adta a lelki erőt az elkövetkező évtizedek szabadsághiányos elviseléséhez.

Napjainkban Európa egyes országaiban és az Európai Unió vezetői között reneszánszát éli a neokommunista, neomarxista gondolkodás és eszmerendszer. A polgármester hangsúlyozta: a magyaroknak hatalmas a felelősségük, hiszen az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján olyan tudás birtokában vannak, amely ellenállóvá teszi a nemzetet a totális diktatúrák és eszmék ellen. Szerinte csak az a nemzet tud fennmaradni, amely szabadságát és függetlenségét becsületbeli ügynek tekinti. Amíg ezt így gondoljuk, addig biztosan megmaradunk, bármi is történjen a jövőben – zárta gondolatait Almási Roland Márk.

jj

Dr. Juhász Hajnalka, a KDNP alelnöke emlékező beszédében az Isten, Haza, Család hármas értékrendszeréről beszélt, amely a magyarság Kárpát-medencébe érkezése óta mutatja a helyes utat. Ezen értékek megvédéséért a végsőkig küzdeni kell. Az 1956-os forradalom hősei azért harcoltak, hogy véget érjen a szovjet elnyomás és legyen végre béke. Hangsúlyozta: ma is követnünk kell az ’56-osok példáját és a békéért kell küzdenünk. Mi magyarok megtanultuk történelmünk során, hogy a saját érdekeinkért és értékeinkért való küzdelmet nem várhatjuk el másoktól. A szabadság nincs ingyen, azért újra és újra meg kell küzdeni.

1956-ban a vidék is példát mutatott, küzdött és harcolt, erőn felül segítette élelmiszer ellátmányokkal a fővárost. Tette ezt a munka, a szorgalom és a közösség ereje által – hangsúlyozta. Úgy vélekedett: ahogy 1956 őszén, úgy most is meg kell védeni a hazát. Védeni kell keresztény kultúránkat, családunkat, küzdenünk kell az illegális migráció ellen és meg kell vívni az energiafüggetlenségünket való harcot a brüsszeli elhibázott energia szankciók miatt.

Napjainkban legfőbb harcunk a béke mielőbbi megteremtéséért zajlik, ugyanis szabadság nincs béke nélkül, függetlenség pedig nincs szabadság nélkül. 1956 hősei azért harcoltak, hogy véget érjen a szovjet elnyomás és legyen béke, ezért harcolunk napjainkban is, hogy Európában újra béke lehessen. Vegyünk példát az 56-os hősök bátorságáról, szabadságszeretetéről és erejéről. Tisztelet a magyar hősöknek, hiszen lámpások ők a mi mai küzdelmeinkben – összegezte az elhangzottakat dr. Juhász Hajnalka.

rj

Az 1956-os kopjafánál koszorút helyezett el Kunszállás Község Önkormányzata nevében Almási Roland Márk polgármester és Nagy József alpolgármester, dr. Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő, a megemlékezés szónoka és Varga-Somogyi Ibolya önkormányzati képviselő, a kunszállási római katolikus egyházközség részéről dr. Juhos Imre plébános és Oroszi Zoltán egyháztanácsi elnök, valamint a helybeli óvoda nevében Horváthné Gellért Emőke és Balog Pálné.

Dr. Juhos Imre plébános imát mondott az 1956-os hősökért. A megemlékezés során elhangzott Szentkúti Ferenc: Hősköltemény egy pesti srácról című verse Fischer Péter előadásában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!