Juhász Hajnalka: Miként változnak a családtámogatások?

Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője azt tudakolta interpellációjában hétfőn a parlamentben a kultúráért és innovációért felelős minisztertől, miként változnak a családtámogatások a veszélyek korában.

Juhász

Felidézte:

míg a baloldali kormányok megszüntették az otthonteremtés támogatását, megnyirbálták a gyermekek után nyújtott támogatásokat, a jelenlegi kabinet 14 éve következetesen a magyar családok támogatásán és a gyermekvállalás ösztönzésén dolgozik; ez idő alatt mintegy harminc támogatási formát teremtettek meg.“

Zsigó Róbert, a tárca parlamenti államtitkára hangsúlyozta: 2010-ben Magyarországon családbarát fordulat történt, hiszen a jövő zálogát a családok és a születendő gyermekek jelentik, a cél, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen anyagi nehézséget, „hogy a gyermekek vállalása ne a szegénység vállalását jelentse".

Hangsúlyozta: a kormány a nehéz helyzetben sem hátrált meg, nem úgy, mint baloldali elődei, amelyek nehézségek idején „először a családoktól vettek el". Jelezte: idén is 3300 milliárd forintot, a 2010 előtti összeg háromszorosát biztosítják családtámogatásokra.

Mi a nehéz időszakokban is kiálunk a magyar családok mellett“

– jelentette ki az államtitkár.

Az interpelláló képviselő elfogadta a választ.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!