Juhász Hajnalka: Nem a bevándorlók képviselik az európai értékeket

A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a Karc Fm-nek adott interjút.

A baszkokat is felháborította, hogy az Európai Bizottság alelnöke Věra Jourová lesöpörte az asztalról az unióban élő őshonos nemzetiségek ügyét – mondta a Karc FM-en az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke, miután a múlt héten a Baszk Nemzeti Párt vezetőivel egyeztetett.

Juhász Hajnalka

Juhász Hajnalka szerint ez volt a fő hajtóerő, hogy hetedik államként Spanyolországban is összegyűlt a szükséges aláírás a székelyek ügye mellett. A Székely Nemzeti Tanács azt szeretné elérni, hogy Erdélyben a három magyar-lakta megye egy gazdasági régió lehessen a kohéziós források megítélésénél és közvetlenül kaphassanak támogatásokat Brüsszeltől.

A kereszténydemokrata politikus úgy látja, rendkívül eltolódott az uniós politikusok gondolkodása. Szerinte az unió vezetőinek számba kell venni, honnan indult a közösség, melyek a gyökerei, értékei és kik a védelmezői az európai kultúrának. Meglátása szerint ezek

nem a bevándorlók, hanem a kontinensen élő őshonos nemzeti kisebbségek, akik érdekében fel kell szólalni.

Ahhoz, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzon a polgári kezdeményezéssel hét uniós tagországból egymillió aláírásnak kell összegyűlni február 7-ig, de Spanyolországgal és Szlovéniával együtt már nyolc országban sikerült összegyűjteni a támogató aláírásokat. Juhász Hajnalka kiemelte, Magyarország májustól az Európai Tanács soros elnökeként kiemelt figyelmet fordít majd az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!