Juhász Hajnalka: A választói szerelem gyönyörű időszaka véget ért a Tisza Pártnál + VIDEÓ

A választói szerelem gyönyörű időszaka véget ért – állapította meg Juhász Hajnalka a Tisza Párttal kapcsolatban a Hír TV Vezércikk című műsorában. Beszélt a morális lejtmenetről, a jogállami keretek lebontásáról, a társadalom megosztásáról és félelemben tartásáról is, az uniós pénzekkel kapcsolatban pedig rámutatott: az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásán már látszanak azok a megszorítási elvárások, amiket véghez fog vinni a Tisza.

 

Szerinte „három komponensből fog állni a következő időszak hanyatlása, aminek látjuk a jeleit”. Az egyik a meg nem valósított kampányígéretek, a másik a gazdasági mutatók, amik már elindultak rossz irányba – mondta a KDNP frakcióvezető-helyettese, kiemelve, az államháztartási hiány 74,6 százalékról 77,5 százalékra fog emelkedni, ilyen 2012-ben volt utoljára. A harmadik dolog pedig a kormányzóképtelenség.

„Az interpellációk, azonnali kérdések, szóbeli kérdések alkalmával látjuk, hogy nincsenek válaszok. Nincsenek szakpolitikai válaszok, csak személyeskedés. De az a rossz hírünk, hogy ezt is meg fogja unni a választópolgár” – tette hozzá Juhász Hajnalka.

A frakcióvezető-helyettes beszélt a „morális lejtmenetről” is. Felidézte, a Tisza kampányszlogenje az volt, hogy „ne féljetek”, most már az lett, hogy „féljetek”, amit a „táncoslábú” egészségügyi miniszter is megerősített, amikor a parlamentben a KDNP-frakció felé fordulva azt ordította, hogy „féljetek, féljetek!”.

„Ez a félelemben tartás, a jogállami keretek lebontása, a társadalom megosztása, a legrosszabb politikai időszakot idéző hangulatkeltés, ha valaki jelent a másikról /…/ ez egy veszélyes morális lejtmenet, és nekünk, akik az ellenzéki oldalon ülünk, az a feladatunk, hogy erre felhívjuk a figyelmet, és elmondjuk, hogy kitartunk, és semmitől nem félünk” – mondta Juhász Hajnalka.

Az uniós pénzekkel kapcsolatban kiemelte, hogy az Európai Bizottság kiadott egy országspecifikus ajánlást, amin látszanak azok a megszorítási elvárások, amiket véghez fog vinni a Tisza. Látszik az, hogy nem a magyar kis- és középvállalkozókat akarja az Európai Bizottság előnyben részesíteni, hanem a külföldi beruházókat – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus. Leszögezte, ha kapunk is pénzeket, annak óriási ára lesz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!