Juhász Hajnalka: Visszatérítjük az Európa Tanácsot az alapító atyák szándékaihoz

Az Európa Tanács minden lépését figyelni fogom, különös tekintettel a jogtalan támadásokra, amelyeket nem fogok szó nélkül hagyni – mondja a Vasárnap.hu-nak adott interjújában Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő, a KDNP alelnöke, aki miniszteri biztosként a jövőben az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága magyar elnöksége prioritásaival összefüggő nemzetközi kapcsolatok fejlesztéséért lesz felelős.

– A bizottság elsődleges célja a jogállamiság, az emberi jogok és a demokrácia előmozdítása. Ha felütjük a nyugati és hazai liberális sajtót, azt hihetnénk, épp ezeknek vagyunk hiányában, a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban azonban mostanában nyertünk hatalmas csatát Brüsszelben. 

– A Miniszteri Bizottság a világ egyik legnagyobb nemzetközi szervezetének, a 47 tagállamból álló Európa Tanácsnak a döntéshozó testülete, amely dönt az Európa Tanács által folytatandó politikáról. Nélkülözhetetlen arról beszélni, hol tart ma az Európa Tanács, amely sok tekintetben eltávolodott az alapító atyák szándékaitól. Alapvető feladata az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett emberi jogok védelme, ehhez kapcsolódva pedig például a vallási identitás megőrzésének vagy a nemzeti kisebbségek jogainak védelme is, amelyre nagyon kevés figyelmet szentelt az utóbbi években. Megfigyelhetjük majd, hogy politikai értelemben kialakul egyfajta párhuzamosság Brüsszel és Strasbourg között, azok a viták, amik megjelennek majd Brüsszelben, meg fognak jelenni Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében is, amely a 47 tagállam nemzeti parlamentjei által delegált képviselőkből áll.

Juhász HajnalkaJuhász Hajnalka országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, a KDNP alelnöke

– Mik lesznek a magyar elnökség alapvető prioritásai?

– A magyar elnökség során a magyar kormány által képviselt értékeket és témákat fogjuk képviseli a prioritási területeken és a kulturális programok által. A nemzeti kisebbségek védelme és vallásközi párbeszéd – amelyben a humanitárius segítségnyújtás terén elért eredményeinket fogjuk bemutatni – elnökségi prioritásba való emelésével is az a cél, hogy az Európa Tanács visszatérjen ezen alapvető emberi jogok értékének védelméhez. Prioritásként kezeljük az ifjúságvédelmet és a környezetvédelem ügyét is.

Miniszteri biztosként mi lesz az elsődleges feladata a jövőben?

– Nagyon előnyös a miniszteri biztos munkám szempontjából, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja vagyok, így a magyar kormány által megfogalmazott elnökségi prioritásokat képviselni tudom és az ezeken a területeken elért kormányzati eredményeink bemutatása is a feladatom. Nagyon fontos számomra az elnökségi prioritásokban érintett tárcákkal való kapcsolattartás, különösen a Külgazdasági- és Külügyminisztériummal való együttműködés, hiszen a koordináció mellett ez a tárca adja a Miniszeri Bizottság elnökét az elnökség alatt Szijjártó Péter miniszter úr személyében.

Büszke vagyok az elnökségi prioritásainkra, mert a magyar kormány értékrendszerét tükrözik, de minden elnökséget betöltő tagállam reflektorfénybe kerül, ezért az Európa Tanács minden lépését figyelni fogom, különös tekintettel a jogtalan támadásokra, amelyeket nem fogok szó nélkül hagyni.

– A prioritások között említette a környezetvédelmet is. Ön eddig is gyakran nyilatkozott meg teremtésvédelmi kérdésekben. Hogyan illeszthető be ebbe a száraz jogi rendszerbe a környezetvédelem?

– Ez a téma számos nemzetközi szervezet érdeklődését meghatározza már most és ez a tendencia erősödni fog a jövőben. Az Európai Tanácsnak is vissza kell térnie ehhez a kiemelten fontos szakpolitikához, elmozdulva a jelenlegi átpolitizáltságától. Végre be tudjuk mutatni a magyar kormány környezetvédelem terén elért eredményeit, amit szerényen kommunikáltunk az elmúlt időszakban. Be tudjuk mutatni azt a reális politikát a klímavédelem elleni küzdelemben, amit a magyar kormány végez. A magyar elnökség nagyon gazdag tapasztalatrendszert tud átadni majd e téren is, jó példákat felmutatva. A környezetvédelem rendkívüli jelentőséggel bír a jövőnk szempontjából, cselekednünk kell!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!