Kárpát-medencei közösségfejlesztő program indul

A Kárpát-medencei kulturális kapcsolatok bővítését, a helyi identitás erősítését tűzte ki célul a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Nemzeti Művelődési Intézet által Otthonról haza elnevezéssel, európai uniós támogatással meghirdetett program.

Rétvári Bence a KDNP alelnöke, az Emmi parlamenti államtitkára

A következő időkben felívelő korszaka várható a népi kultúrának és mindannak, ami a közösségeket erősíti – hangsúlyozta a program szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence elmondta: az Otthonról haza projekt kulturális fejezete a Széchenyi 2020 program keretében, 660 millió forintból valósul meg, és 2020-ig csaknem 100 anyaországi és határon túli helyszínen mintegy 250 rendezvénnyel szólítja meg a helyi közösségeket.

Mint hozzátette, a helyi tradíciók megismerése, az identitás erősítése hozzájárul a közösségek megerősödéséhez is.

Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy a magyar népi kultúra támogatása a kormányzat kiemelt célja: a Fonó Budai Zeneház felújításának előkészítésére például 50 millió forint, a Csoóri Sándor programra pedig 5 milliárd forint jut idén.

Kelemen László, a konzorciumot vezető Hagyományok Háza főigazgatója hangsúlyozta, hogy a projekt során a lokális közösségépítést igyekeznek összekapcsolni a nemzeti identitás erősítésével. A Hagyományok Háza többek között a folklórgyűjtést, határon túli közreműködők fesztiválokon való részvételét, valamint a Magyar Állami Népi Együttes turnéját támogatja az Otthonról haza program keretében.

Pál Miklósné, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ) elnöke hozzátette, hogy a NESZ 85 programja tíz anyaországi megyében és szinte mindegyik szomszédos országban, összesen tizenhat térségben zajlik majd: többek között népművészeti fesztiválok, az alkotók tapasztalatszerzését célzó tanulmányutak, szakmai konferenciák, hagyományőrző tanácskozások, workshopok és táborok valósulhatnak meg a következő három évben.

Kárpáti Árpádnak, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) ügyvezető igazgatójának elmondása szerint az NMI többek között az ifjúságfejlesztés; a közösségi felmérések a média eszközeivel; a közösségi értékfeltárás kiterjesztése az egész Kárpát-medencében; a híres írók, költők emlékezetének élővé tétele; népfőiskolai vándorakadémia, valamint kulturális alapú gazdaságfejlesztési projektek területén hirdet programokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!