KDNP: Köszönet az egészségügyi dolgozóknak!

Simicskó István a Magyar egészségügy napja alkalmából köszönte meg az ágazatban dolgozók áldozatos munkáját.

Simicskó István, a KDNP frissen megválasztott frakcióvezetője július 1-jén a parlamentben (Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frissen megválasztott frakcióvezetője július 1-jén – a Magyar egészségügy napján – napirend előtti országgyűlési felszólalásában köszönetet mondott a 200 ezer egészségügyben dolgozónak. Szerinte a járvány próbatétel volt mindenkinek, különösen az egészségügynek, de az jól vizsgázott, a magyar kormányhoz, az állami szervekhez és az operatív törzshöz hasonlóan. Rájuk lehetett számítani a bajban – hangsúlyozta.

Rétvári Bence (KDNP) a kormány részéről válaszolt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára szerint sokan – főleg ellenzéki oldalon – becsmérlően beszélnek a magyar egészségügyről, de a járvány megmutatta, hogy felkészült emberek dolgoznak az egészségügyben és a rendszer is jól működött.

Rétvári BenceRétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese, a KDNP alelnöke július 1-jén az Országgyűlés plenáris ülésén (Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Kitért az elmúlt évek intézmény-felújításaira és fejlesztéseire. Elmondta, hogy míg 2010-ben 762 ezer, tavaly már 1,2 millió CT-vizsgálatot végeztek hazánkban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!