A Kereszténydemokrata Néppárt elítéli Sorosék újabb antiszemitázását

Soros György fia, Alexander Soros által vezetett Nyílt Társadalom Alapítvány újra előhúzta az antiszemita kártyát, a Kormány legújabb plakátkampányával kapcsolatosan.

Mint korábban, úgy most is, ha Magyarország szuverenitásáról és az emberek véleményének kikérését szolgáló nemzeti konzultációról van szó, a senki által meg nem választott brüsszeli bürokraták, az őket támogató és markában tartó Soros-szervezetek azonnal antiszemitizmust kiáltanak, idegengyűlölettel vádolják hazánkat.

Jól ismert baloldali trükkel állunk szemben ezúttal is: vádold ellenfeled azzal, amit valójában te követsz el. A nemzetközi neomarxista újbaloldal és annak hazai lerakata, a dollárbaloldal ezúttal is – futball nyelven szólva – lyukat rúgott.

A nyugat-európai fővárosokon végigsöprő, nem ritkán a Hamász terrorszervezetet is nyíltan éltető tüntetések mögött, olyan baloldali, illetve szélsőbaloldali szervezetek állnak, amelyek legfőbb támogatója Soros György és az ő alapítványai. Éppen ezek a szervezetek veszélyeztetik, Berlinben, Bécsben, Párizsban, Londonban a zsidó emberek életét és vagyonát, aláásva biztonságukat. Ezek a szervezetek és tagjai, üvöltenek Izrael ellenes jelszavakat, követelik a zsidó állam megbüntetését és támogatják a terrort.

A 2010 óta hatalmon lévő magyar nemzeti kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal és az idegengyűlölettel szemben. Ennek is köszönhető, hogy Magyarország a zsidó emberek számára Európa legbiztonságosabb országa, Budapest a világ egyik legbiztonságosabb fővárosa. Ha nem így lenne, akkor az izraeli labdarúgó-válogatott nem nálunk játszotta volna legutóbbi Európa-bajnoki selejtező labdarúgó mérkőzéseit.

A nemzeti konzultáció és az azt kísérő plakátkampány az igazságra mutat rá, amely fájdalmasan érinti a baloldalt. Arra az igazságra mutat rá, hogy a most már Alexander Soros által irányított birodalom nagyon mélyen és szorosan összefonódott az európai baloldali-liberális döntéshozókkal, akik euró és dollárkötegekért cserébe készek feladni az Európai Unió szuverenitását, az eltörlés kultúrája mentén átírnák a kontinens történelmét, és minden erkölcsi gátlás nélkül kiszolgáltatnák gyermekeinket a genderideológiának.

Visszautasítjuk annak a baloldalnak az antiszemitizmus vádját, amely baloldal maga az antiszemitizmus szálláscsinálója. Magyarország és a Kereszténydemokrata Néppárt megvédi szuverenitásunkat, családjainkat, gyermekeinket. Magyarország a magyaroké!

A Kereszténydemokrata Néppárt sajtóosztálya

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!