A kereszténydemokrata teremtésvédelem értékalapú, közösségelvű és cselekvésorientált

A kereszténydemokrata megközelítés szerint a természetvédelem, a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés és a klímavédelem egy szóval teremtésvédelemként foglalható össze. A teremtésvédelemnek három szinten: a kormányzat, az önkormányzatok és az egyének szintjén kell megvalósulnia – hangsúlyozta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője szerdán Piliscsabán, a kereszténydemokrata teremtésvédelmi tanácskozást követően.

Teremtésvédelmi tanácskozásA KDNP alelnökei: Schanda Tamás államtitkár, miniszterhelyettes (balra) és Harrach Péter frakcióvezető (FOTÓ: KDNP)

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt mondta: a teremtés védelme „alapmagatartása a kereszténydemokrata politikusnak”. Hozzátette: „Számunkra ez mindig fontos volt, nem most kezdtük” – fogalmazott.

Megjegyezte: a kereszténydemokrata megközelítés szerint a természetvédelem, a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés és a klímavédelem egyszóval teremtésvédelemként foglalható össze. A teremtésvédelemnek három szinten, a kormányzat, az önkormányzatok és az egyének szintjén kell megvalósulnia – tette hozzá a KDNP alelnöke.

Teremtésvédelmi tanácskozásA tanácskozás résztvevői (FOTÓ: KDNP)

Schanda Tamás a kereszténydemokrata polgármesterek és politikusok környezet- és teremtésvédelmi tanácskozása után úgy fogalmazott: „nem elengedő vészhelyzetet hirdetni, hanem cselekvésre és határozott fellépésre van szükség”. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke hangsúlyozta: a teremtésvédelemben a kormánynak és az önkormányzatoknak is van felelősségük.

Erről szól a kormányzat nyolcpontos klímavédelmi akcióterve, és „jó látni azokat a kereszténydemokrata vezetésű településeket is, ahol valós programok indultak el”. A KDNP alelnöke kitért arra: nincs bal- és jobboldali klímaváltozás, ez olyan téma, amelyben mindenkinek van felelőssége és tennivalója. Ugyanakkor aggasztónak nevezte, hogy ellenzéki oldalról számtalan olyan megnyilatkozás hallható, amelyek kétségbe vonják a kormányzati intézkedések helyességét, és amelyek „rémhírkeltésnek is betudhatók”.

A sok üres beszéd, a klímavészhelyzet kihirdetése cselekvés helyett lerontja a téma komolyságát – mondta Schanda Tamás, hozzátéve, hogy beszéd helyett „határozott fellépésre és cselekvésre van szükség”. Hangsúlyozta: a kereszténydemokrata teremtésvédelem értékalapú, közösségelvű és cselekvésorientált.

Farkas András, Piliscsaba kereszténydemokrata polgármestere arról beszélt: a tanácskozáson örömmel látta, hogy a kereszténydemokrata vezetésű települések a „hétköznapjaikban is környezetvédők és zöldek, és a teremtésvédelmet a mindennapok részének tekintik”.

A megbeszélésen a települések vezetői megállapodtak abban, hogy a jövőben együttműködnek, és közös, hosszú távú, akár több generációs környezetvédelmi akcióterveket dolgoznak ki. A jó gyakorlatok megosztása során több KDNP-s településvezető számolt be arról, hogy napelemeket helyeztek el a közintézményeken, illetve egyes települések napelemparkot is kialakítottak. Emellett több településen kiépítették a ledvilágítást. A településvezetők fontos területként szóltak a vízgazdálkodásról, a csapadékvíz megőrzésének szükségességéről.

Teremtésvédelmi tanácskozásA KDNP alelnökei a tanácskozáson: Harrach Péter frakcióvezető és Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő, miniszteri biztos (FOTÓ: KDNP)

Farkas András megjegyezte: Piliscsaba önkormányzata a teljes települést lefedő vízelvezetési tervet dolgozott ki, a klímaváltozás következményeként ugyanis a hegyek között fekvő településen rendszeresen vannak villámárvizek. A város alacsonyabban fekvő részét ezért két víztárolóval tervezik megvédeni, amelyek lelassítják a víz áramlását.

Ugyancsak fontos a kerékpárút-hálózatok kiépítése. Sok településen már megvalósult az intézményeket összekötő útrendszer, Piliscsaba és a környező, agglomerációs települések pedig olyan kerékpárúttervet készítettek, amellyel kiváltható lenne az autós közlekedés a fővárosba – tette hozzá Farkas András.

A rendezvényen a KDNP alelnökei közül részt vett Harrach Péter frakcióvezető, Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő, Schanda Tamás miniszterhelyettes (ITM); több kereszténydemokrata polgármester: Farkas András (Piliscsaba), Fegyveres Fiskál Gábor (Nagykovácsi), Filvig Géza (Kalocsa), Hanusi Péter (Mátészalka), Horváth Richárd (Hatvan), Michl József (Tata), valamint Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés kereszténydemokrata alelnöke, Máté László, a KDNP környezetvédelmi szakbizottságának elnöke, Gaal Gergely, a párt kommunikációs igazgatója, valamint Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!