Két református óvodát adtak át Miskolcon

A református egyház két óvodáját adták át szerdán Miskolcon, a beruházásokra a kormány csaknem egymilliárd forintot fordított.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára – maga is négygyermekes családapa – a Szalay Sámuel Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola óvodájában és a Miskolci Édenkert Református Óvodában tartott rendezvényen, az óvodások ünnepi műsorát követően azt mondta: a bölcsődei, óvodai, iskolai nevelők és a szülők feladata közös a gyermekek nevelésében, mindenkinek mindent meg kell tennie ennek érdekében.

Soltész Miklós Miskolcon

Az államtitkár nagyon fontosnak nevezte az egyházi nevelést. Kiemelte: a kormány arra törekszik, hogy minél több férőhelyet létesítsen, újítson fel az egyházi intézményekben, az elmúlt tíz évben az országban tízezer óvodai férőhellyel több lett, és emellett sok-sok megújult. Soltész Miklós elmondta azt is: a program a jövőben is folytatódik, az egyházak ebben partnerek.

Csöbör Katalin, Miskolc fideszes országgyűlési képviselője az előbbi eseményen azt hangsúlyozta: a családtámogatások mellett kiemelten fontosnak tartják a gyermekek értékrendjének megalapozását, keresztyén szellemiségben nevelését, amely tartalmas útravalót ad későbbi életükhöz.

Miskolci óvodaátadó

Ennek szellemében folytatták a templomfelújítási programot is, valamint az országos óvodaprogram keretében forrást biztosítottak a többi között a Magyarországi Református Egyháznak óvodai férőhelyek kialakítására - tette hozzá, jelezve, ez utóbbi egyik megvalósult elemét ünnepelhetik most, amikor átadják a Szalay Sámuel Református Általános Iskola kétcsoportos óvodáját.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!