Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a KDNP Országos Választmányának elnöke, frakcióigazgató

Kevés népe van a világnak, mely nemzeti emlékezetében nemcsak sikereit, hanem kudarcainak, tragédiáinak tanulságait is képes megőrizni és azokból erőt, példát merítve jövőt építeni. Mint annyi mindenben, mi, magyarok ebben is a kevesek közé tartozunk, hiszen két nemzeti gyásznapra is emlékezünk.

Ma az 1956. októberi forradalom és szabadságharc vérbefojtásának emléknapja előtt egy nappal azon ismert és ismeretlen hősök előtt tisztelgünk, akik életüket áldozták egy független és demokratikus jogállam reményében. Az 1950-es évek közepén, a nagyhatalmi játszmák és a belső árulás árnyékában azonban hazánknak erre esélye sem volt. A szovjet tankok eltiporták 1956 októberének csodálatos forradalmát. November 4-e után a terror soha nem látott hulláma következett.

Fiatalok sokaságát hurcolták el a Szovjetunióba, százaknak a bitófa jutott osztályrészül, több mint 200 ezren hazánk elhagyására kényszerültek,

akiknek az emigráció, az idegenbeli sors lett életük része és sokak már csak holtunkban érinthették meg újra a magyar földet.

1956. adventjén a forradalom vérbefojtására emlékezve Márai Sándor ekként fogalmazott: „Mindig új élet lesz a vérből!"

A magyarság történelmét és lelkét oly jól ismerő írónk tökéletesen látta, hogy 56 forradalma, akárcsak az elmúlt évszázadok véráldozatai, néhány évtized múlva majd élhetőbb jövőt biztosít a magyarság számára. Az igazi kérdés azonban ma már az, hogy nekünk, akiknek ez a jövő megadatott, megértettük-e 1956. forradalmának üzenetét.

Mert ma is fel kell tennünk a kérdést, hogy kinek az örökségét visszük tovább?

A forradalmárokét vagy az őket elárulókét? Az áldozatokét vagy a hóhérokét? A sokszor csak harcok és lemondások árán biztosítható nemzeti függetlenség mellett kiálló vagy az idegen érdekeket mindig örömmel kiszolgáló politikusokét?  

Tisztelt Országgyűlés!

Az emberek és az eszközök ugyan változnak, de ez a feltétel nélküli szervilizmus sajnos változatlanul jelen van a mai magyar politikában is. Ez a valódi kádári örökség, mely a forradalom elárulásával nemcsak a szovjet birodalmi érdekek feltétel nélküli kiszolgálásának nyitott teret, hanem Nagy Imre és mártírtársai kivégzésével, valamint Bibó István és szellemi követői háttérbe szorításával a nemzetben gondolkodó baloldali politizálás létjogosultságát is megtagadta. Nemzetáruló döntésük súlya mind a mai napig olyan teher, amely alól a hazai baloldal csak ritka kivételekkel tud szabadulni.

A magyar nemzeti érdekek feladása és a nemzetközi érdekek kritikátlan kiszolgálásának mai internacionalista brüsszeli gyakorlata kísértetiesen emlékeztet a Kádár-rendszer moszkovita, konformista politikájára,

mely ugyancsak nem volt képes elfogadni a másként, elsősorban a nemzeti, ne adj' Isten a kereszténydemokrata módon gondolkodókat.     

Tisztelt Képviselőtársaim!

1956 forradalmának nagy tanulsága, hogy honfitársaink java képes volt politikai nézeteit meghaladva összefogni és a nemzetért, a nemzeti függetlenségért cselekedni, s végül, ha kellett, mindent, a jövőjüket, még az életüket is feláldozni. Holnap, november 4-én ne csak gyásznak adjunk hangot, hanem emelt fővel, felemelt szívvel emlékezzünk is rájuk! Áldozatvállalásuk mutasson valamennyiünknek példát a jövő felé vezető utunkon.