A kormány több mint 700 millió forintot adott a szlovák nemzetiség hitéleti épületeire

Kormányzati támogatásból az elmúlt tíz évben közel harminc, a magyarországi szlovák nemzetiség hitéletében fontos szerepet játszó templom újult meg, több mint 700 millió forintból – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Sóskúton.

Aradszki András, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője (balról a második) beszédet mond a sóskúti Plébániatemplomban a helyi és a tárnoki katolikus templomok megújulásával kapcsolatos sajtótájékoztatón 2022. február 28-án. Mellette Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (balról a harmadik), Kőnig Ferenc, Sóskút polgármestere (balra), Sisa István Lénárd plébános (jobbról a harmadik), Patocskai Nikolett, a Sóskúti Szlovák Önkormányzat elnöke (jobbról a második) és Sümegi Gáborné, a Tárnok Nagyközség Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke

Soltész Miklós a Pest megyei település Plébániatemplomában elmondta, hogy a tárnoki templom ebben az évben 8 millió forintos támogatást kapott, a tárnokligeti templom pedig 23 millió forintot. Az elmúlt két évben biztosított támogatás eléri a 40 millió forintot – tette hozzá.

SóskútSoltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (b) beszédet mond a sóskúti Plébániatemplomban a helyi és a tárnoki katolikus templomok megújulásával kapcsolatos sajtótájékoztatón 2022. február 28-án. Mellette Aradszki András, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője (j4), Sisa István Lénárd plébános (j3), Patocskai Nikolett, a Sóskúti Szlovák Önkormányzat elnöke (j2) és Sümegi Gáborné, a Tárnok Nagyközség Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke

Közölte: a sóskúti templom az elmúlt évben 50 millió forintot, idén pedig, Aradszki András, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjének közbenjárására, 140 millió forintot kapott.

Aradszki AndrásAradszki András, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője beszédet mond a sóskúti Plébániatemplomban a helyi és a tárnoki katolikus templomok megújulásával kapcsolatos sajtótájékoztatón 2022. február 28-án (Fotók: MTI / Illyés Tibor)

Aradszki András elmondta: a térség fejlesztései azért történhettek meg, mert olyan kormánya van az országnak, amely a szívén viseli az egyházak sorsát, és bepótolta az elmaradt beruházásokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!