Köszönjük a pedagógusok helytállását!

Minden év június első vasárnapján a pedagógusok előtt tisztelgünk. Az időpont jelképes, hiszen a közös élményekkel és kihívásokkal teli tanév után ez a nap emlékeztet bennünket, mennyire sokat köszönhetünk fáradhatatlan munkájuknak.

Sokszor magától értetődőnek vesszük, hogy mindennapos helytállással oktatják és nevelik az intézményekben tanuló gyermekeket. Mérhetetlen felelősség nyugszik ugyanakkor a vállukon. Egy pedagógus nemcsak a tudását adja át a jövő generációinak, de személyisége által értékeket közvetít, és alapvető készségekkel vértezi fel a fiatalokat.

Nemzetünk jövője gyermekeink kezében van, ezért mindenkori nevelésük kiemelt jelentőséggel bír.

Az elmúlt időszak eddig ismeretlen próbatétel elé állította a pedagógusokat is. A koronavírus-járvány az élet számos területén éreztette hatását, ami nagyban újraírta gyermekeink hétköznapjait is. Fontos kihívás volt biztosítani, hogy a fiatalok egy ilyen rendkívüli helyzetben is megfelelő körülmények között fejlődhessenek. Az online oktatás bevezetése ezért gyors és hatékony alkalmazkodást kívánt. Büszkék lehetünk pedagógusainkra, hiszen ebben az emberpróbáló helyzetben kifogástalan szaktudásról tettek tanúbizonyságot, saját példájukkal erősítették és segítették át a diákokat ezen a kihívásokkal teli időszakon. Köszönjük helytállásukat, elismerésünk pedig nemcsak a mai napon, hanem az év minden napján megilleti áldozatos munkájukat!

Dr. Simicskó István
a KDNP frakcióvezetője,
Újbuda országgyűlési képviselője

Kép: freepik.com

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!