Közéleti kérdések keresztény szemmel - újraindította fórumsorozatát a KÉSZ a KDNP-vel

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) deklaráltan keresztény világnézetű párt, így különösen fontos, hogy folyamatosan párbeszédet folytasson közéleti kérdésekről – mondta a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető főtitkára szerda este Sopronban, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a KDNP által újraindított fórumsorozaton.

Latorcai Csaba a Közéleti kérdések keresztény szemmel című országos programsorozat első állomásán tartott köszöntőjében kiemelte, a párt örömmel fogadta a KÉSZ azon kezdeményezését, hogy újraindítja a 25 évvel ezelőtt Osztie Zoltán, a KÉSZ akkori elnöke és Lanczendorfer Erzsébet, a KÉSZ győri csoportjának korábbi elnöke, a KDNP egykori országgyűlési képviselője által indított fórumot. Mint fogalmazott, a 21. század elején talán sohasem volt annyira fontos arról beszélgetni, hogy a különböző közéleti kérdések hogyan viszonyulnak a keresztény hithez és a keresztény hitet hogyan lehet megélni a közéletben.

ééé

Latorcai Csaba hangsúlyozta, a keresztény embereknek küldetésük van a világ felé, mert a kereszténység nem egy elvont életfilozófia. Konkrét parancsokat, életvezérlő elveket ad arra nézve, hogyan lehet szűkebb és tágabb környezetünket, a településeket, a nemzet közéletét és a világot alakítani.

Hiszem és vallom, hogy a 21. században is csak egy megoldás van, ami élhető országot és élhető világot teremt és biztosít, ez pedig a kereszténység

– mondta Latorcai Csaba, hozzátéve, hogy a kereszténység közéleti megjelenítése a kereszténydemokrácia.

kkui

Az államtitkár hangoztatta, hogy a 2010 óta hivatalban lévő Orbán-kormány az első pillanattól a keresztény elvekre építette politikáját. Latorcai Csaba szükségesnek nevezte, hogy az ország minden nagyobb településén fórumokat tartsanak, ahol az ország előtt álló kérdéseket vitatják meg. A soproni fórumon Makláry Ákos görög katolikus pap, a KÉSZ elnöke, Vejkey Imre országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezető-helyettese és Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője beszélgettek egyebek mellett arról, hogy a keresztény értékek és a 21. század hogyan kapcsolhatók össze itthon, Európában és a világban.

dd

Az eseményen részt vett Molnár Ágnes és Barcza Attila országgyűlési képviselő, Tóth Éva, a KDNP helyi elnöke és Firtl Mátyás korábbi országgyűlési képviselő is. A fórumsorozat november 29-én Nyíregyházán, majd december 14-én Tatán folytatódik. Emellett a beszélgetések a Youtube videómegosztóra is felkerülnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!