Közös Kárpát-medencei ifjúsági ernyőszervezet jön létre a Fidelitas és az IKSZ részvételével

Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület néven közös Kárpát-medencei ernyőszervezetet hoz létre a magyar ifjúság támogatására tizennyolc magyarországi és tizenegy határon túli szervezet – jelentették be az alapítók szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője, az IKSZ elnöke sajtótájékoztatót tart a budapesti Benczúr Házban 2019. március 23-án. (MTI fotó: Mónus Márton)

Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője, egyben ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak az elnöke elmondta, az új egyesület résztvevőit a hazaszeretetben, a nemzetben való közös gondolkodás köti össze, az új egyesület segítségével pedig intézményes formában is együttesen léphetnek fel a magyar fiatalok, a magyar kisebbség érdekében.

Nacsa Lőrinc, a KDNP parlamenti képviselője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke kifejtette, az új ernyőszervezet létrehozásával hatékonyabb kereteket kap a közös érdekérvényesítés és programszervezés.

Emlékeztetett, az alapító szervezetek eddig is sok ügyben álltak ki közösen egymásért. Példaként említette a székely terrorvád ügyét, a kárpátaljai nyelv- és oktatási törvényeket, valamint a különböző nemzetrészekben tartott helyhatósági, illetve parlamenti választások kampányait.

Nacsa Lőrinc nagy jelentőségűnek nevezte, hogy az új egyesületben minden nemzetrész képviselteti magát, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben a politikai döntéshozók is felfigyelnek majd az ernyőszervezetben megfogalmazott ötletekre, igényekre a Kárpát-medencei magyarság érdekében.

Fehér Szabolcs, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának elnöke elmondta, a vajdasági szervezetek mindent megtesznek, hogy az együttműködés segítségével még nagyobb célokat tudjanak elérni.

Gubík László, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke közölte, szervezetük éri el a legtöbb felvidéki magyar fiatalt, munkájukban pedig kiemelt figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra, valamint a fiatal vezetők képzésére.

Dobsa István, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ifjúsági szervezetének elnöke üdvözölte, hogy az alapítók intézményes formába tudják önteni többéves barátságukat „ezekben a viharos esztendőkben”.

Kiss Róbert, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (RMKDM) ifjúsági szervezetének alelnöke elmondta, az erdélyi fiatalok szerint a közös munka több eredményre vezethet, például a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés ügyében is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!