A Kúria helybenhagyta az érvénytelen szavazásra buzdító szervezetre kirótt milliós bírságot

A Kúria érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Háttér Társaság felülvizsgálati kérelmét, amit a szervezet azért nyújtott be, mert a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hárommillió forintra bírságolta a gyermekvédelmi népszavazáson érvénytelen voksolásra buzdítás miatt.

Az NVB egy kifogás nyomán eljárva megállapította, a Háttér Társaság megsértette a választási eljárási törvény jóhiszemű és rendeltetésszer joggyakorlásra vonatkozó előírását, amikor érvénytelen szavazásra buzdított a népszavazáson. Az NVB szerint a népszavazási kampány

nem irányulhat az érvénytelen szavazásra való buzdításra,

 

„mert az nemcsak szétfeszíti, hanem át is töri a közvetlen hatalomgyakorlás alkotmányos célját és a mögötte meghúzódó jogalkotói akaratot”. A testület szerint az érvénytelen szavazásra buzdítás ezért visszaélésszerű joggyakorlásnak minősül, a Háttér Társaságot pedig hárommillió forint bírság megfizetésére kötelezte.

A szervezet bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, ebben arra hivatkoztak, a népszavazási kampánytevékenység rendeltetésével egyáltalán nem ellentétes, ha az a választópolgár által jogszerűen leadható érvénytelen szavazatra buzdít, ezért az érvénytelen szavazat leadására buzdító tevékenység sem volt ellentétes a népszavazási kampány rendeltetésével.

A Kúria a felülvizsgálati kérelmet szerdán

érdemi vizsgálat nélkül elutasította,

 

arra hivatkozva, hogy a kérelmező szervezet az alaptörvényi összefüggések megjelölésén túl formálisan utal ugyan arra, hogy az NVB a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét megsértve állapította meg jogsértést, azonban azzal kapcsolatosan az érdemi érvelést nem tartalmazott a beadvány, nem jelölte meg, milyen konkrét összefüggések alapján jogsértő az NVB határozata.

A Kúria döntése jogerős.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!