Latorcai Csaba: Ahogy egykoron, ma is a veszélyek korát éljük

Mint ahogy egykoron, ma is a veszélyek korát éljük – vont párhuzamot az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszaka és napjaink között a területfejlesztésért felelős miniszterelnökségi parlamenti államtitkár, a KDNP ügyvezető főtitkára szerdán Hajdúböszörményben.

 

Latorcai Csaba a Hajdú-Bihar vármegyei önkormányzat központi megemlékezésén azt mondta, a haza védelmére akkor fegyverekre volt szükség, ma „összefogásra, határozott cselekvésre, a szellem pallérozottságára, a kitartás erejére, a türelem végtelenségére és a józanság kincsére van szükségünk, hogy a hazánkra nehezedő külső és belső nyomás ellenére megőrizzük Magyarországot annak, ami: magyarnak”.

Meg kell őrizni Magyarország szuverenitását, szabadságát, függetlenségét és a békét a jövő megnyeréséért

 

– hangoztatta az államtitkár.

Hozzátette: csak békében lehet szabadságban élni, csak a béke és a szabadság hozhat jólétet és biztonságot. „Egyszerre kell békére törekednünk és katonai szempontból erősnek lennünk, mert ez utóbbi szolgálja biztonságunkat, stabilitásunkat egy olyan háború szomszédságában, amely már egy éve keseríti életünket, próbára teszi mindennapjainkat” – mondta, megjegyezve: csak a béke állíthatja meg az elszabadult élelmiszer- és energiaárakat, az inflációt.
 

A kormány számára Magyarország biztonsága az első, Magyarország nem áll háborúban senkivel, álláspontunk világos és egyértelmű: nem fogjuk hagyni, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba. Tűzszünetet és béketárgyalásokat akarunk

 

– jelentette ki Latorcai Csaba.

A miniszterelnökségi államtitkár méltatta a megemlékezésnek otthont adó művelődési központ névadójának, Sillye Gábor egykori hajdúkerületi kormánybiztosnak az érdemeit, aki 1848 őszén megszervezte a Bocskai 17. huszárezredet és a hajdúkerület által kiállított 52. és 53. gyalogzászlóaljakat.

Megemlékezett „az idén 200 éve született Petőfi Sándor által is megénekelt” Lenkey százados ezredéről, a Württemberg huszárezredről, amelynek jelentős hányada hajdúvárosi volt. Elsőként a külföldön állomásozó ezredek közül Lenkey szökött haza a katonáival és állt a szabadságharc szolgálatába – idézte fel a történelmi eseményt Latorcai Csaba.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a vármegyei közgyűlés elnöke és Kiss Attila (Fidesz-KDNP), Hajdúböszörmény polgármestere egyaránt kiemelte a hajdúk helytállását, a vármegyében verbuvált katonák hazaszeretetét, önfeláldozását, amelyet az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban tanúsítottak.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!