A bölcsőde a nemzet jövőjének szimbóluma, a jövőt szolgálja - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Ecseren, a helyi Napsugár Baptista Bölcsőde átadási ünnepségén.
Latorcai Csaba a 28 férőhelyes létesítmény jelentőségét méltatva felidézte: a kormány 2010-ben döntött arról, hogy növeli, sőt meghatványozza Magyarországon a bölcsődék számát. Az eredmények önmagukért beszélnek, hiszen amíg 15 éve 35 ezer bölcsődei férőhely volt hazánkban, mára ezt sikerült megduplázni.
Az ország településeinek így már több mint egyharmadán, 1260 településen elérhető ez a szolgáltatás, miközben ez 2010-ben még csupán néhány százra volt tehető - hangsúlyozta az államtitkár. Hozzáfűzte, az pedig különösen örömteli, hogy a bölcsődék ma teljes kihasználtsággal működnek, ahogyan néhány napon belül így lesz ez Ecseren is.
A bölcsőde nem köznevelési, hanem gyermekjóléti intézmény, ahol a dolgozók legfontosabb feladata segíteni a legkisebbek rácsodálkozását a világra
- mutatott rá a kereszténydemokrata politikus. Köszönetet mondott a baptista gyülekezetnek azért, hogy felvállalták ezt a küldetést, és beszámolt arról: a kormány 1,3 milliárd forinttal támogatta bölcsőde létrehozását Szadán, Erdőkertesen, Püspökladányban és Ecseren.
Ezekre az intézményekre különösen szükség van Budapest agglomerációjában, hiszen a főváros gazdasági növekedése alapvetően a vonzáskörzetben élőknek és a közszolgáltatásokat itt igénybe vevőknek köszönhető. Méltó és igazságos tehát, hogy a főváros gazdasági erejéből ők is részesedjenek - hangoztatta Latorcai Csaba.
Kitért arra is, hogy az ecseri bölcsőde kialakításához nyújtott támogatást abból az uniós helyreállítási alapból tervezték finanszírozni, amelyet Magyarország egyelőre nem kap meg az EU bürokratáitól, akik, úgy tűnik, nem igazán akarják támogatni a magyar embereket, gazdaságot, mezőgazdaságot és így a gyermekeket sem - fogalmazott az államtitkár.
Leszögezte ugyanakkor: a kormány az elvégzett munkát nem hagyja kifizetetlenül, a hazai költségvetésből áll helyt az ilyen beruházásokért. Teszi ezt azért is, mert tisztán látja, hogy
az új bölcsődéket birtokba vevő gyerekek a magyar jövőt jelentik, míg szüleik a nemzet jövőjét teremtik meg a gyermekvállalással.
Ez a magyarázata annak is, hogy a kabinet miért igyekszik még ilyen háborús időkben is növelni a családtámogatásokat. Nem véletlen, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében csak erre a célra 4800 milliárd forint előirányzat szerepel, amelyet a rezsicsökkentés további 800 milliárd forinttal egészít ki - közölte Latorcai Csaba, jelezve: ennek a támogatási politikának része továbbá a két- és többgyermekes édesanyák élethosszig tartó szja-mentessége.
A kormány tehát a feltételeket tudja biztosítani, a magyar jövő pedig a szülőkön, a fiatalokon, a gyermeket vállalókon múlik; a cél változatlanul az, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen Magyarországon - összegzett az államtitkár.