Latorcai Csaba államtitkár az észak-izraeli Miliyában felavatta II. András magyar király emlékművét keresztes hadjáratának nyolcszázadik évfordulóján.
Latorcai Csaba János, közigazgatási államtitkár beszédet mond II. András magyar király emlékművének felavatásán, a keresztes hadjáratának nyolcszázadik évfordulóján, az izraeli Miliya-ban, 2019.09.30-án
„Az emlékmű felállításával sajátos, jövőt építő kapcsolat jön létre Miliya és Magyarország között” – mondta beszédében az Emberi Erőforrások Minisztérium közigazgatási államtitkára. „Ez a múlt üzenetére épül, mert a település lakói őrzik a 800 éve itt járt, és itt maradt magyarok emlékét. Azon vagyunk, hogy a Szentföldre jövő zarándokaink térképén ott legyen Miliya” – tette hozzá.
II. András magyar király emlékművének felavatása, a keresztes hadjáratának nyolcszázadik évfordulóján az izraeli Miliya-ban, 2019.09.30-án
A csaknem kétszáz éves templom melletti hétszáz éves várfalon elhelyezett dombormű, Zsin Judit alkotása II. András magyar királyt ábrázolja keresztes vitézei társaságában, lovával. „II. Andrásról kellett portrét készítenem bajuszos magyarokkal. Sokat gondolkodtam rajta, miként lehet kiemelni a királyt úgy, hogy jelen legyenek királyi attribútumai és a vitézek is. A háttérbe került még Akko vára, harci zászló és a hármas halom a kettős kereszttel. Sokat dolgoztam a léptékekkel, a karakterekkel, majd összeállt tiszta kompozícióba a dombormű”- nyilatkozta Zsin Judit az MTI tudósítójának.
Magyar küldöttség II. András magyar király emlékművének felavatásán, a keresztes hadjáratának nyolcszázadik évfordulóján az izraeli Miliya-ban, 2019.09.30-án
A dombormű elhelyezését a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága kezdeményezte Miliyában, abban a galileai faluban, ahol a számos Lajusz-Lajos nevű család a keresztes vitézekkel érkezett ősök hagyományát ápolja mintegy ezer éve.
II. András magyar király emlékműve az izraeli Miliya-ban, 2019.09.30-án
Az emlékmű leleplezése és megáldása előtt egy Magyarországról érkezett zarándokcsoport és a helyi keresztény-arab hívők közös szentmisén vettek részt, amit Josef Matta, Galilea melkita (görög katolikus) püspök együtt vezetett Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsekkel arabul-magyarul.
Az eseményen részt vett Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a lovagrend képviseletében többek közt Hóvári János korábbi tel-avivi és Jungbert Béla volt rámalláhi nagykövet, valamint Benkő Levente jelenlegi tel-avivi nagykövet.