Latorcai Csaba: Mellébeszélés helyett, ideje lenne végre cselekednie Gyurcsány Ferenc bizalmasának!

Félméteres kátyúk keserítik meg az óbudaiak életét, de a III. kerület baloldali vezetése szerint az útfelújítást, és a vízelvezetési gondokat kizárólag európai uniós támogatással lehetne megvalósítani – írta közösségi oldalán Latorcai Csaba területfejlesztési miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, a KDNP ügyvezető főtitkára

Nagyon úgy tűnik, hogy a III. kerület baloldali vezetése nem érti, vagy nem akarja megérteni, hogy európai uniós forrásból biztosan nem tudja a helyi vízelvezetést finanszírozni, mert az Európai Bizottság azt nem támogatja Budapesten – olvasható a bejegyzésben.

Kátyúk

Hozzátette, a DK-s vezetésnek meg kell értenie azt is, hogy uniós pénzből azért nem tudnak útfelújításra költeni, mert a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat – amelynek a kerület polgármestere is a tagja – baloldali többsége úgy határozott, hogy Budapesten ne útépítésre, hanem a forgalom lassítására, illetve az utak mentén található zöld területek növelésére költsék el a forrásokat.

Latorcai Csaba kiemelte: nem marad más hátra, mint az, hogy üres szavak helyett a polgármester a tettek mezejére lépjen, és az önkormányzat pénzéből végre áldozzon az utak felújítására a kerületben élők érdekében!

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!