Latorcai Csaba: A mesterséges intelligencia hatásával kellene foglalkoznia az Európai Uniónak

Bajorországban a mesterséges intelligencia alkalmazásával tartottak istentiszteletet. A Hír TV műsorában Latorcai Csaba a KDNP ügyvezető főtitkárát, területfejlesztési miniszterhelyettest kérdezték arról, mi a véleménye a jelenségről, vajon ki akarják-e váltani a papok és az egyház szerepét a vallási kérdésekben.

A nagyobb veszélyt abban látom, hogy az istenit akarják kivonni a világból. Ha a mesterséges intelligencia tart istentiszteletet, az az emberek által programozott „valami”, tehát Isten már nincsen benne. Ha Istentől, a transzcendenstől elfordítják az embereket, az eddig mindig tragédiába torkollott. Ez a totalitárius társadalmaknak, rendszereknek volt a próbálkozása, és mindig tömegmészárlás lett a vége. Most is egy új totalitárius világrémképe villan fel, ha nem kezeljük időben a mesterséges intelligenciát – hangsúlyozta Latorcai Csaba.

Az Európai Uniónak azzal kellene foglalkoznia, hogy hogyan lehet a mesterséges intelligencia által támasztott új kihívásokat és problémákat kezelni, de ezzel nem foglalkozik, pedig sürgősen tenni kéne valamit, mert ez Uniós hatáskörbe tartozik. 

 

– tette hozzá Latorcai Csaba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!