Latorcai Csaba: A Rákóczi Táborban lélekben megvalósul a nemzet egyesítése

Latorcai Csaba, a Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető főtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen a Déryné Színjátszó Tábor ünnepélyes megnyitóján arról beszélt, hogy a Rákóczi Táborban lélekben megvalósul a nemzet egyesítése.

Az államtitkár úgy fogalmazott, amikor a táborból lenéz a tájra, úgy érzi, nincsenek fizikai, politikai határok, és az egész Kárpát-medence egy nagy egységet alkot, ezért szimbolikus a helyszín.

A rendezvényen részt vevő anyaországi és határon túli magyar fiatalok azért jöttek össze a táborban,

mert éreznek magukban erőt és vágyat arra, hogy kipróbálják színészi, dramaturgi képességeiket

 

– hangoztatta a politikus.

Hozzátette, a diákok ezzel továbbviszik azt a kultúrát, melyet a magyar emberek a Kárpát-medencében ezer éve adnak át generációról generációra.

Az államtitkár köszöntőjében kiemelte, a török megszállás után az Alföldről felhúzódva „maroknyi ember mentette át a magyar kultúrát” Sárospatakon, Tokajban és Sátoraljaújhely környékén. Hozzátette, a Déryné Program Kultup című rendezvénysorozatának is az volt a célja, hogy azok, akik nyitottak rá, „nőjjenek bele” a több mint ezeréves magyar kultúrába, és alakítsák azt tovább.

Hangsúlyozta, a kultúra nem statikus dolog: azt „generációról generációra nemcsak átvesszük és átörökítjük, hanem mi magunk alkotjuk és alakítjuk tovább”.

Halász János fideszes országgyűlési képviselő, a Déryné Fesztivál fővédnöke köszöntőjében azt mondta, egyesületük, a Városok, Falvak Szövetsége – mely 28 települést fog össze – a „hétköznapi hazaszeretet” szervezete. A települések közösségei között együttműködéseket szerveznek, így találkozhatnak például néptánccsoportok, hímzők vagy fiatal zenekarok.

Halász János elmondta, szövetségük közbenjárásával létrejött a közreműködés a Rákóczi Szövetség és a Déryné Program között, melynek köszönhetően elindulhatott a Kultcamp színjátszótábor.

Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója köszöntőjében arról beszélt, tizenegy évvel ezelőtt született meg egy középiskolásoknak szóló program gondolata, melyen 6-7 évvel ezelőtt Halász Jánossal közösen is elkezdtek dolgozni. Ennek eredményeként indulhatott el a Rákóczi Szövetséggel együttműködve a Kultcamp – tette hozzá.

Az igazgató elmondta, ebben az évben egy Kultup – Belenősz a kultúrába című programot is elindítottak, mellyel 43 középiskolába jutottak el, és csaknem 15 ezer középiskolás diákot értek el színházzal és előadóművészettel. Hozzátette, a tábor létrejöttével beért az elmúlt tizenegy év munkája, és reményeik szerint néhány éven belül a határokon túlra is eljutnak majd.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntőjében a rendezvényt a Kárpát-medence legnagyobb színjátszó táborának nevezte. Hozzátette, a táborban részt vevőkkel együtt 31 országból 28 táborban mintegy 12 ezer fiatal táborozhat a Rákóczi Táborban.

A szövetség tájékoztatása szerint a Déryné Színjátszó Tábort július 20. és 23. között rendezik meg Sátoraljaújhelyen a Rákóczi Táborban 400 középiskolás középiskolás diák részvételével. A rendezvényen az iskolájukat képviselő diákok betekinthetnek a színjátszás rejtelmeibe, de a színpadon is kipróbálhatják magukat.  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!