Latorcai Csaba: A városokat és a vidéket együtt kell fejleszteni

A kormány területfejlesztési elképzelése szerint a vidék és a városok fejlesztése egyaránt fontos, minden térség számára versenyképességet kell biztosítani – mondta a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető főtitkára csütörtökön Balatonfüreden.

A 14. Infotér Konferencia zárónapján Latorcai Csaba arról beszélt, hogy a cél az egyes gazdaságfejlesztési zónák felzárkóztatása, a jelenleg is versenyképes térségek esetében pedig a nemzetközi versenyképesség elérése.     

Ahhoz, hogy a vidék élhetővé váljon, elengedhetetlen a centrumok fejlesztése, ezen belül is elsődleges a közszolgáltatások elérhetővé tétele

 

– hangsúlyozta.

Az új területfejlesztési politika térhasználat alapú megközelítésben gondolkodik, vagyis azt veszi elsősorban figyelembe, hogy az emberek hogyan közlekednek és miként veszik igénybe a közszolgáltatásokat - hangsúlyozta.     

A várostérségekben érzékelhető a centrum és az agglomeráció egymásra utaltsága, ezek fejlesztéséhez az anyagi források és a megfelelő intézményrendszer elengedhetetlen – tette hozzá.     

Megjegyezte, hogy a gazdasági egységek nem korlátozódnak a határokon belülre, a magyarországi gazdaságfejlesztési zónák kapcsolódnak a szomszédos országokban lévő gazdasági egységekhez. Az egykor volt valódi közigazgatási térségeket újra kell építeni, nem közigazgatási, hanem gazdasági és társadalmi formában – mondta.     

Az a cél, hogy 2030-ra Magyarország az unió öt legélhetőbb országának egyike legyen. Ez kiegyensúlyozott fejlődést jelent, amelynek nyomán az emberek komfortosan, jól érzik magukat - jelentette ki, hozzátéve: erre 10 ezer milliárd forint áll rendelkezésre a kohéziós források formájában, 450 milliárd forint pedig vidékfejlesztési forrás.     

A koronavírus-járvány okozta károk mérséklésére 2300 milliárd forintot használhat fel Magyarország, ennek nagy részét zöld energetikai fejlesztésre és kompetencia fejlesztésre fordítják

 

– fűzte hozzá.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!