Latorcai János: Keresztény-konzervatív pártként a múltban gyökerezünk, de a jövőbe tekintünk

A KDNP Országos Választmányának elnöke a testület december 11-ei ülésén mondta el alábbi beszédét.

Régi hagyományunk, hogy advent havának egyik szombatján választmányi ülésen értékeljük a lassan mögöttünk hagyott esztendőt és felkészülünk az előttünk álló kihívásokra.

Ma azonban nem elég csak visszanéznünk, hanem emlékeznünk is kell, hiszen sokan vesztették el szeretteiket a koronavírus-járvány következtében. Kérem, álljunk fel, hogy néma főhajtással rójuk le kegyeletünket emlékük előtt. Köszönöm!

 

Tisztelt Országos Választmány!

Keresztény-konzervatív pártként a múltba gyökerezünk, abból táplálkozunk, de a jövőbe tekintünk, és ha a jövőbe nézünk, a karácsonyi várakozás sem fedheti el az előttünk tornyosuló politikai viharfelhőket.

Nem volt ez másként a 2018-as rendkívüli sikert hozó országgyűlési választást követően sem, amikor hasonló körben összegyűltünk és az akkor soron következő önkormányzati választásokra készülve úgy fogalmaztam, hogy az ellenzék látszólag a romjaiban hever, de éppen helyi szinten, egy-egy függetlennek látszó jelölt mögé nyíltan vagy hallgatólagosan felsorakozva, esélyük lehet arra, hogy eredményeket érjenek el, majd a nagyobb városok nyújtotta lehetőségekre támaszkodva országos szintű politikai kampányt folytassanak.

Pontosan ennek lehettünk szemtanúi az ellenzéki előválasztás során, melyet végül Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, egy olyan ember nyert meg, aki magát istenhívő, keresztény politikusnak hirdeti.

Kövér László házelnök úr egy hónapja ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy gyümölcséről ismerszik meg a fa, melyben tökéletesen igaza volt, de mégis kiegészíteném, Isten óvja a magyarságot ennek a gyümölcsnek a megízlelésétől.

Nem elvitatva Márki-Zay személyes istenhitét, de azért azt ki kell mondanunk, aki a másikat, ellenfelét bugrisnak, trágyával etetett gombának nevezi, az az én szememben nem keresztény, és aki olyan ember,

aki a migrációt támogatja, de a rezsicsökkentést ellenzi az ellenére van a szolidaritásnak és a szociális igazságosságnak.

Nem véletlen ez! Ez a nézet ugyanis az ellenzéki összefogás gerincét adó Demokratikus Koalíció felfogása, ami emlékeztet a Nyugat-Európában egyre virulékonyabb neomarxista és méregzöld politikai szlogenekre és bizonyítja, hogy

az ellenzék saját gondolatok helyett még az eszméjét is importálja. 

Mindez tökéletesen illeszkedik abba a nyugat-európai folyamatba, melynek során az arculatukat és identitásukat vesztő egykori kereszténydemokrata pártok és azok politikusai a balliberális pártok kegyeit keresve, azok legfontosabb törekvéseit elfogadva próbálnak meg tőkét kovácsolni a maguk számára. 

 

Tisztelt Országos Választmány!

Remélem, mindenki tisztában van azzal, hogy sorsdöntő választás elé nézünk, melynek jelentősége messze túlmutat az országhatárainkon. Senki előtt ne legyen kétséges, hogy a Gyurcsány fojtó ölelésében lévő ellenzéki pártok a 2002-es választási győzelmükhöz hasonlóan egy megnyert választás esetén pillanatok alatt megpróbálnák lebontani nemcsak a kereszténydemokrata elvi alapokon nyugvó családtámogatási rendszert, hanem a határainkat is megnyitnák mindenki előtt.

Talán csak a Trianonnal kisebbségbe kényszerített határainkon túl élő magyarokat nem akarnák beengedni azon.

A közjogilag és hiszem, hogy lélekben is egységesebbé váló magyar nemzetet ismét feldarabolnák, hogy ezzel is gyengítsék a nemzet egységét, előkészítve a terepet a nemzeteket és kultúrákat elnyelő európai szuperállam megvalósításához.

Az európai baloldal és az Unió vezetése ezért is bízik a Fidesz-KDNP esetleges választási kudarcában, mert az meggyőződésük szerint megtörné a Brüsszel és Berlin irányítása alatt álló szuperállam felépítésével szembeni ellenállást,

nemcsak idehaza, hanem az egész Európai Unióban.

 

Tisztelt Országos Választmány! Tisztelt Küldött-társaim!

Hiszem, hogy a Fidesz-KDNP újabb győzelme azonban erős jelzés lesz nemcsak a brüsszeli elitnek, hanem az európai konzervatívok számára is, hogy a szembenállás Brüsszel dekadens és antidemokratikus irányvonalával nem csak lehetőség, hanem a politikai sikerhez vezető egyetlen út is.

Semjén Zsolt Simicskó Istvánnal és Latorcai Jánossal

A céljaink tehát világosak, feladataink egyértelműek.

Biztos vagyok benne, hogy a mai választmányi ülés is lehetőséget teremt céljaink megvalósításához, a sikeres út megfogalmazásához.  

Ehhez kívánok mindenkinek felelős tanácskozást, adventi megvilágosulást, s kérem, amikor ma este az adventi koszorún a bűnbánat liláját felváltja a remény és az öröm rózsaszín gyertyája, adjon ez erőt valamennyiünknek, hogy hitünket megtartva, a jó harcot következetesen megharcolva, pályánkat sikeresen végigfussuk.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!