Latorcai János: Magyarország támogatja a WTO reformját

Latorcai János szerint a WTO csataterévé vált az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborúnak, ezért kezdődött meg 2018 őszén a kereskedelmi szervezet reformja - fejtette ki a képviselő az országgyűlésben.

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a KDNP Országos Választmányának elnöke

Hozzátette: a reformfolyamat tétje, hogy a WTO meg tudja-e őrizni kiemelt szerepét a világkereskedelem szabályozásában. Magyarországnak, mint exportorientált, nyitott gazdaságnak fontos a szabályokon alapuló, kiszámítható és nyitott nemzetközi kereskedelmi rendszer, ezért támogatja az ország a WTO reformját - mondta.
    
Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára jelezte, a kormány aktívan követi a WTO modernizálási folyamatát. Elmondta, Magyarország elsősorban az autóipari és elektronikai globális értékláncokba való magas fokú integráltsága miatt kitett a nemzetközi kereskedelmi folyamatnak, és exportorientált országként különösen fontos a kiszámítható, nyitott multilaterális kereskedelmi rendszer, amit a WTO garantál.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!