Latorcai János: Szűz Mária nemcsak Jézus édesanyja, de ezer éve nemzetünk védelmezője is

Ünnepséggel zárták a 2015-ben elindított a Boldogasszony kiállítássorozatot az Országházban, szerdán Budapesten. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet vándorkiállítása a Kárpát-medence és a diaszpóra 55 kortárs magyar művészének Szűz Máriáról készített alkotását gyűjtötte egybe. A tárlat az elmúlt négy évben látható volt Magyarországon, a határon túli magyarok lakta területeken, Lengyelországban, Rómában és Brüsszelben is.

Latorcai János (KDNP), az Országgyűlés alelnöke beszédet mond a Boldogasszony kiállítássorozat záróünnepségén az Országházban (Budapest, 2019.12.18. KDNP fotó)

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az ünnepségen kiemelte: Szent István a Mária-kultuszt nagyon korán, és nagyon hatásosan teremtette meg Magyarországon.

Latorcai JánosA Boldogasszony kiállítássorozat az Országházban (Budapest, 2019.12.18. KDNP fotó)

A hagyomány szerint az államalapító közeli halálát érezve felajánlotta önmagát és a királyságot Szűz Máriának, aki így Magyarország patrónusa lett - idézte fel a miniszter, aki szerint a Mária-kultusz a Szent Korona-kultusszal együtt mélyen beivódott a magyarság lelkébe, és támaszává vált az évszázadok alatt.

Kásler MiklósKásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a Boldogasszony kiállítássorozat záróünnepségén az Országházban (Budapest, 2019.12.18. KDNP fotó)

A kiállítás alkotásai személyes hitvallások - hangsúlyozta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, aki úgy fogalmazott: a magyarság számára Szűz Mária nemcsak Jézus édesanyja, de a nemzet védelmezője is, immáron ezer éve.

Szász JenőSzász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke beszédet mond a Boldogasszony kiállítássorozat záróünnepségén az Országházban (Budapest, 2019.12.18. KDNP fotó)

A rendezvényen Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke elmondta: a vándorkiállítás 70 ezer kilométeres utat, valódi zarándoklatot tett meg 2015 óta.

Fazakas Zoltán MártonFazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát beszédet mond a Boldogasszony kiállítássorozat záróünnepségén az Országházban (Budapest, 2019.12.18. KDNP fotó)

Szűz Mária és kultusza összeköti a nemzetet, áthatja a magyarság múltját, jelenét és jövőjét - tette hozzá Szász Jenő az ünnepségen, ahol beszédet mondott Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát is.

Petrás MáriaPetrás Mária Prima Primissima díjas népdalénekes és Kiss Krisztián kobzosművész a Boldogasszony kiállítássorozat záróünnepségén az Országházban (Budapest, 2019.12.18. KDNP fotó)

Az ünnepségen fellépett Petrás Mária Prima Primissima díjas népdalénekes és Kiss Krisztián kobzosművész, valamint a székelyudvarhelyi Vox Gimiensis gyermekkórus.

Latorcai JánosA Boldogasszony kiállítássorozat záróünnepsége az Országházban (Budapest, 2019.12.18. KDNP fotó)

Vox Gimiensis gyermekkórusA székelyudvarhelyi Vox Gimiensis gyermekkórus a Boldogasszony kiállítássorozat záróünnepségén az Országházban (Budapest, 2019.12.18. KDNP fotó)

Latorcai JánosA Boldogasszony kiállítássorozat az Országházban (Budapest, 2019.12.18. KDNP fotó)

Latorcai János

A Boldogasszony kiállítássorozat az Országházban (Budapest, 2019.12.18. KDNP fotó)

Latorcai JánosFazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát (b), dr Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke (k) és Latorcai János (KDNP), az Országgyűlés alelnöke (j) a Boldogasszony kiállítássorozat záróünnepségén az Országházban (Budapest, 2019.12.18. KDNP fotó)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!