Magyarország a globális járműipari forradalom egyik éllovasává lépett elő

Az autóipar mára kétségtelenül a magyar gazdaság gerincoszlopává vált, s hazánk az elmúlt időszakban nem pusztán tartani tudta a tempót, hanem a globális járműipari forradalom egyik éllovasává lépett elő - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nice LMS zöldmezős beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a dél-koreai akkumulátoripari beszállító cég új üzemet és ezzel hatvan munkahelyet hoz létre Vácon. A projekt értéke 5,2 milliárd forint, ehhez a kormány 467 millió forintos támogatást nyújt.

Leszögezte: a magyar autóipar termelési értéke 2010-ben 3600 milliárd forint volt, míg 2021-ben 9400 milliárd forint, és a lendület mindenfajta rossz hír és nehézség ellenére sem csökkent, ugyanis ez az idei év első négy hónapjában elérte a rekordnak számító 3500 milliárd forintot.

Az LMS zöldmezős beruházásának bejelentése, Rétvári Bence és Szijjáetó Péter részvételével

Kiemelte, hogy az iparág napjainkban jelentős átalakuláson megy keresztül, és így aki az elektromos autóipari beruházásokat megnyeri, az a jövőt nyeri meg magának.

Magyarország az elmúlt időszakban nemcsak hogy tartani tudta a tempót, hanem ezen globális járműipari forradalom éllovasává léptünk elő"

- fogalmazott.

Szijjártó Péter ennek kapcsán rámutatott, hogy Magyarország a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó kapacitásával rendelkezik, ráadásul ez a jelenlegi évi 50 gigawattóráról 2025-re 150 gigawattórára nő. Az elektromos akkumulátorok exportjában hazánk a világranglista ötödik helyén áll - tette hozzá.

Kijelentette, hogy az elektromos autóipar passzátszelét keletről fújják, a térség vállalatainak technológiai újításai így az európai gyártók körében is keresettek.

Ennek megfelelően

Magyarországra is zömében Ázsiából érkeznek elektromos autóipari vállalatok, amelyek már több mint húsz településen vannak jelen országszerte

- emelte ki.

A miniszter kitért arra is, hogy a legtöbb beruházás - 2019 és 2021 után - jó eséllyel idén is Dél-Koreából fog érkezni az országba.

A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly mintegy 4,8 milliárd dollárral soha nem látott magasságba emelkedett, és az idei év első négy hónapjában is 22 százalékos volt a bővülés. A dél-koreai vállalatok mára a negyedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon.

 A váci lesz az első európai gyára a Nice LMS-nek, amely Dél-Koreán kívül jelenleg csak Vietnámban és Kínában rendelkezik ilyen érdekeltségekkel.

Az eseményen részt vett Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Vác és a Dunakanyar KDNP-s országgyűlési képviselője is.

(A képen balról jobbra Park Chang Sik, a Nice LMS Hungary Kft. vezérigazgatója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Vác KDNP-s országgyűlési képviselője a Nice LMS Hungary Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. július 7-én. Fotó: MTI / Kovács Tamás)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!