Magyarország támogatja a szorult helyzetben lévő keresztény fiatalokat

Magyarország ösztöndíjprogramokkal támogatja a szorult helyzetben lévő keresztény fiatalokat tanulási lehetőségeik biztosítása érdekében – közölte Hölvényi György, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője kedden.

A képviselő közel-keleti és afrikai keresztény fiatalok részvételével tartott uniós parlamenti meghallgatást követően elmondta: a Nigériából, Egyiptomból, Szíriából és Irakból érkező, magyar ösztöndíjprogram keretében tanuló diákok beszámolóikból az derül ki, hogy mindegyikük a hazatérés lehetőségeit keresi és nem az itt maradásét.

Hölvényi az EP néppárti képviselőcsoportja vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnökeként arra  hívta fel a figyelmet, hogy Európának helyben kell segítenie  a rászorultakat. Véleménye szerint a diákok tudják, hogy országaik jövője szempontjából nem jelent megoldást az elvándorlás, és ennek a szemlétnek az Európai Unióban is erősödnie kell. Az uniónak fel kell használnia, el kell juttatnia az erre a célra létrehozott és rendelkezésre álló alapokba befizetett összegeket és biztosítania kell azok hatékony felhasználását – húzta alá.

A politikus hangsúlyozta: Európa elég erős ahhoz, hogy helyben nyújtson segítséget és ne a gondot hozza a határain belülre. Mint elmondta, elsősorban a biztonságos környezet megteremtését kell elősegíteni, majd a lakhatást biztosítani, végezetül az oktatás beindítása, valamint a munkahelyteremtés támogatása a feladat. Ezekben Magyarország kivette a részét az iraki Erbilben épített iskola alapításával – emelte ki a képviselő.

Cselekedni most kell, nem lehet azt várni, hogy egész Szíriában újból béke legyen, mert addig emberek ezrei halhatnak éhen – szögezte le a politikus.

A meghívott ösztöndíjasok közül a meghallgatáson egy iraki diák beszámolója szerint a későbbi Iszlám Állam néven ismertté vált terrorszervezet, különböző nevek alatt már a hivatalos, 2012-es megalakulása előtt több mint egy évtizeddel terrorcselekményeket hajtott végre az ország területén. Mint elmondta, a merényletekben, majd később a harcok folyamán megsérült városok nagy része lakhatásra alkalmatlanná vált, a falvak lakossága szinte teljes egészében elmenekült.

Nigériai diákok a Boko Haram, helyi dzsihadista szervezet hétköznapokban tapasztalt kegyetlenségeiről számoltak be. Mint elmondták, a terrorszervezet főként keresztények szisztematikus kiirtását tűzte ki célul. Iskolák ellen, nyílt utcán és imahelyeken elkövetett véletlenszerű vérengzések szemtanúi voltak.

A Magyarországon tanuló fiatalok arra kérték az Európai Uniót, hogy emelje fel szavát és legyen hatással az érintett országok kormányaira, hogy érezzenek felelősséget a kiszolgáltatott állampolgáraik iránt és erejük felhasználásával vessenek véget a több régióra kiterjedő mészárlásnak és harci összecsapásoknak annak érdekében, hogy az elmenekült lakosság visszatérhessen korábbi lakóhelyére. A diákok  köszönetet mondtak a magyar kormánynak, hogy  hogy békés és biztonságos környezetben kaphattak tanulási lehetőséget.

Tőkés László, a Fidesz európai parlamenti képviselője hozzászólásában kijelentette: a beszámolók alapján együttérez a diákokkal, ugyanis a kommunista időszak alatt a keresztények hasonló helyzetben voltak Európa keleti felében, mint az iraki, vagy más területeken elnyomást szenvedők.

Tunne Kelam észt néppárti EP-képviselő felszólásában arról számolt be, hogy a keresztény vallás egyre kevesebb jelentőséggel bír Európában. Aláhúzta, az elhangzott beszámolók azt a tényt erősítették meg, hogy a keresztények a legüldözöttebb kisebbséggé váltak a világban. Hozzátette, Közel-Kelet és Afrika keresztény közösségeinek megmaradása lehet garanciája kereszténység túlélésének.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!