„Magyarország a tehetségek nemzete”

A tehetséget csak tettekkel lehet életre kelteni, mert önmagában nem hoz gyümölcsöt – hangsúlyozta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért elismerések budapesti átadóján csütörtökön. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár arról beszélt: a Nemzeti Tehetség Program évről évre bizonyítja, hogy Magyarország a tehetségek nemzete, de a kiválóságok mentorai is kiemelkedő képességekkel és elhivatottsággal rendelkeznek.

Varga-Bajusz

 

Hankó Balázs elmondta: a Bonis Bona díjakat azok a példaképek kapják, akik felismerik a tehetséget, és mások képességeinek gondozásával saját tehetségüket is kibontakoztatják.

„Ma azokat díjazzuk, akik a fiatalokban rejlő tehetséget segítenek tettekre váltani. Azokat, akik a saját tehetségüket abban is kibontakoztatják, hogy mások talentumát gondozzák” – fogalmazott a tárcavezető.

Hozzáfűzte, a településeknek lehetőséget kell biztosítaniuk a tehetséges fiatalok számára a bemutatkozásra, a vállalatoknak pedig fel kell karolniuk és képezniük kell őket. A tehetséggondozó tanárok, edzők és mentorok szerepe kulcsfontosságú, mivel személyes motivációval és ösztönzéssel segítik a fiatalokat.

Varga-Bajusz Veronika kiemelte: a díjazottak a tanítás és a nevelés mellett kötelezték el magukat, céljuk pedig olyan tehetségek felkutatása és támogatása, akik akár mentoraikat is túlszárnyalhatják.

A tehetség kibontakoztatása kitartó munkát igényel, amely megfelelő mentorálás nélkül szinte lehetetlen.

A díjazottak küldetésüknek tekintik, hogy a fiatalok számára lehetőséget biztosítsanak a fejlődésre – mondta az államtitkár.

Rámutatott: a Nemzeti Tehetség Program évről évre bizonyítja, hogy Magyarország a tehetségek nemzete. A Bonis Bona gála célja, hogy bemutassa: a kiválóságok mentorai is kiemelkedő képességekkel és elhivatottsággal rendelkeznek.

A tehetség a fejlődés és a felemelkedés záloga, a díjazott települések, vállalkozások és szakemberek pedig Magyarország jövőjének meghatározó szereplői, akik munkájukkal a következő generációk sikerét alapozzák meg

– jelentette ki a kereszténydemokrata politikus, majd köszönetet mondott a díjazottak áldozatos és önzetlen munkájáért.

 

Varga-Bajusz

 

A 2013-ban alapított Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért díj forrását a Nemzeti Tehetség Program biztosítja. A kitüntetések célja, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a magyarországi és határon túli magyar vagy nemzetiségi szakembereket, akik munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a fiatalok tehetségének kibontakoztatásáért.

Idén huszonöt pedagógust és mentort, valamint három életműdíjas szakembert díjaztak, továbbá négy önkormányzat és három tehetségbarát vállalat is díjat vehetett át.

Bonis Bona - Életműdíjat kapott Győri János, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézetének oktatója, egyetemi tanár, Lőrik Tünde, a Pécsi Sebestyén Ének-Zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola egykori intézményvezető-helyettese és táncpedagógusa, valamint Őri Csilla, a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.

Tehetségbarát Önkormányzat díjjal Gödöllő, Miskolc, Tiszalúc és Túristvándi önkormányzatának munkáját ismerték el. Tehetségbarát Vállalat díjban részesült a Németh-Fa Kft., a Mol Petrolkémia Zrt. és a Richter Gedeon Nyrt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!