Magyarország továbbra is Európa élén a veszélyes termékek kiszűrésében

Hazánk szinte minden más uniós tagállamot megelőz a veszélyes termékek felderítését követő riasztásokban, amivel nemcsak a magyar, hanem az uniós polgárok védelmét is biztosítja – fogalmazott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Schanda Tamás

Az ITM közleménye szerint Schanda Tamás hozzátette, a hazai fogyasztóvédelemben a biztonság az első, ezért a tárca akkreditált vegyipari és műszaki laboratóriumai rendszeresen vizsgálják a kereskedelmi forgalomban elérhető árukínálatot.

Az Európai Bizottság kedden tette közzé adatait a nem élelmiszer jellegű veszélyes termékek európai riasztási rendszerébe, az úgynevezett Safety Gate-be érkezett tavalyi bejelentésekről. A rendszer segítségével a nemzeti hatóságok szükség esetén gyorsan be tudnak avatkozni, és el tudják távolítani az üzletek polcairól, a webáruházak kínálatából a kockázatos termékeket.

Magyarország az elmúlt évekhez hasonlóan a legszűkebb európai élmezőnybe tartozott a riasztások számában 2020-ban is. A tavalyi 169 magyar jelzés a jelentősen nagyobb piacokkal, áruforgalommal rendelkező Németország és az Egyesült Királyság után a harmadik legtöbb volt.

A közlemény szerint a magyar riasztások 29 százaléka játékokhoz, 28 százaléka díszvilágítási füzérekhez és 15 százaléka világító berendezésekhez kapcsolódott. A veszélyes játékok mellett a villamossági termékek nem megfelelő minősége jelentette a fogyasztókra a legnagyobb veszélyt. A forgalomból kivont veszélyes termékek között divatékszerek és gyermekek számára készült felszerelési cikkek is szerepeltek.

A bejelentett termékek 28 százalékával szemben áramütés, 22 százalékával égési sérülés és 20 százalékával tűzveszély kockázata miatt merült fel kifogás, a villamossági termékeknél ezek együtt is megjelentek. A veszélyesnek ítélt játékok és termékek többek között fulladási és kémiai kockázatot jelentettek a gyermekek számára, szemsérülést és szemkárosodást is okozhattak volna.

A családok, gyermekek védelme érdekében a fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzések és laborvizsgálatok idén is folyamatosak. A veszélyes termékekről a fogyasztóvédelmi portálon rendszeresen közzétett táblázatokból tájékozódhatnak a fogyasztók és a vállalkozások - olvasható a minisztérium közleményében.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!