Másodfokon folytatódik a Biblia-per: ismét demonstrációt tartottak a budapesti finn nagykövetség előtt

Hiába mentették fel Päivi Räsänent márciusban, a főügyész fellebbezése miatt a héten másodfokon tárgyalják az ügyet.

Közös imádsággal és bibliaolvasással demonstráltak a keresztény tüntetők kedden a budapesti finn nagykövetség épülete előtt. Az emberek azért gyűltek össze, mert a héten folytatódik másodfokon Päivi Räsänen négy éve tartó pere. A finn politikust többek között azért állították bíróság elé, mert egy Twitter-bejegyzésben a bibliából idézett.

Paivi Rasanent a bíróság idén márciusban első fokon felmentette, ám a finn főügyész fellebbezése nyomán a per másodfokon folytatódik.

 

A keddi budapesti demonstráció résztvevői szerettek volna egy Bibliát átnyújtani a finn nagykövetnek, de azt a választ kapták, hogy senki nem tartózkodik az épületben, és zárva tart a nagykövetség, így a szentírást a postaládában helyezték el.

A szervezők ezzel a gesztussal arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a Biblia a finn és a magyar keresztény kultúra közös alapja.

Kulifai Máté, a Hetek lapszerkesztője a demonstráción arról beszélt: nemcsak Räsänen mellett állnak ki ezzel a rendezvénnyel, hanem valamennyi üldözött keresztény mellett is, mert a kereszténység ma „a legüldözöttebb kisebbség a világon”.

A Gellért-hegyen lévő budapesti finn nagykövetség előtti utcaszakaszt csaknem teljes szélességében megtöltötték keresztény demonstrálók. Az esemény végén közösen elimádkozták a Miatyánkot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!