Megháromszorozódott a nemzetiségek támogatása 2010 óta

Megháromszorozódott a nemzetiségek támogatása az elmúlt két kormányzati ciklusban, ilyen mértékű támogatásemelkedés eddig nem volt – jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke csütörtökön Budapesten.

Soltész MiklósSoltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke

Soltész Miklós a fejlesztés alatt álló VII. kerületi Nikola Tesla szerb iskolában tartott sajtóbejáráson a támogatások emelkedését óriási lehetőségnek nevezte a magyarországi nemzetiségek megmaradásában.

Emlékeztetett, a Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium kétszázmillió forintos kormányzati támogatást kapott intézménybővítésre.

A fejlesztés során felújítják az intézmény homlokzatát, az udvarát, valamint a diákotthon gépészeti felújításon esik át - mondta el Soltész Miklós.

Közölte azt is, hogy egy nemrég hozott kormányhatározat szerint négy településen egymilliárd forintból szerb köznevelési intézmények újulnak majd meg a következő években.

Soltész Miklós

Soltész Miklós kiemelte, hogy az elmúlt nyolc évben szoros, „nagyszerű" kapcsolat alakítottak a 13 magyarországi nemzetiséggel.

Mint mondta, a térségben kereszténységünkben, kultúránkban és történelmünkben teljes mértékben egymásra vagyunk utalva. Látjuk, hogyan alakul át a nyugat-európai térség, idegen, nem is keresztény kultúrából tömegek érkeznek oda. Nekünk az a feladatunk, hogy megőrizzük így a jelenünket és a jövőt az utánunk következőknek – hangsúlyozta az államtitkár.

Bajkai István (Fidesz-KDNP) Erzsébetváros alpolgármestere, választókerületi elnök, országgyűlési képviselőjelölt arról beszélt, hogy Erzsébetváros nagyon sokszínű, sok közösségnek és nemzetiségnek helyet adó terület, és az önkormányzat is jó kapcsolatokat ápol a kerületi nemzetiségekkel.

Hangsúlyozta: a kormány mindig a családok pártján volt, és a jelenlegi fejlesztés is ezt támogatja.

Bajkai István kijelentette, elkötelezettségük a keresztény kultúra megőrzése.

Tesla Gimnázium
 

Lásztity Jovánka, az intézmény igazgatója elmondta, hogy másfél éve született az a támogatási megállapodást, amelynek keretében a fejlesztés és az óvodabővítés megvalósulhat. Az óvodai férőhelyek száma megkétszereződik, 45-ről 90-re nő, nyilvános könyvtárat nyitnak, valamint az épület több tere megújul.

Mint mondta, az intézmény az utóbbi öt-tíz évben jelentős fejlődésen ment keresztül, és mindvégig élvezték a kormány támogatását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!