Rétvári Bence beszámolt arról, hogy Vácon megköszönték a többszáz önkéntes munkáját, akik segítettek a kampányban. „Az eredmény nem rajtuk múlott, ők szívüket-lelküket beletették a kampányba. Ez ad erőt a következő évek küzdelmeihez is” – írta közösségi oldalán a KDNP frakcióvezetője.

Köszönjük, hogy a vereség óráiban is velünk vagytok. Minket értékek tartanak egybe, ezért jóban-rosszban kitartunk egymás mellett.
Két és félmillió ember bizalma kötelez minket, hogy továbbra is kiálljunk a polgári, nemzeti, kereszténydemokrata értékeink mellett – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.
