Megújult a máltai szeretetszolgálat sátoraljaújhelyi központja

Átadták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) megújult sátoraljaújhelyi központját csütörtökön. A 86 millió forintos beruházás 71 milliós pályázati támogatással valósult meg.

oltészMiklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, a Karitatív Tanács elnöke (j) és Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke a szeretetszolgálat felújított sátoraljaújhelyi épületének átadásán 2018. május 31-én. MTI Fotó: Vajda János

Az országban 43 helyszínen, 37 településen valósulnak meg beruházások abból a 4,5 milliárd forintból, amelyen sikeres pályázataik révén kilenc karitatív szervezet osztozik – mondta a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban, a szeretetszolgálat felújított központjának átadásán.

Soltész Miklós kiemelte: a támogatás célja, hogy az önkéntesség mellett a többségében egyházi kötődésű szeretetszolgálatok és karitatív szervezetek eddig is kitűnő segítő és támogató munkája még professzionálisabb legyen. 

A keretösszegből a karitatív tanács munkájában is részt vevő hat nagyobb szervezet 650-650 millió forintot, három pedig 200-200 milliót kapott. Ebből főként az infrastrukturális feltételeken javítanak, de olyan munkákat is elvégeznek majd, amelyek az adományok tárolásának körülményeit javítják – mondta az államtitkár. 

Az MMSZ sátoraljaújhelyi központja 86 millió forintból újult meg, ebből 71 millió pályázati támogatás, 15 millió pedig a szervezet saját pénze – ismertette.

Soltész Miklós közölte: a hajléktalanellátásban szemléletváltásra van szükség, ennek lényege, hogy megvalósuljon a szeretetteljes segítségnyújtás, de érvényesüljenek a jogos társadalmi elvárások is. A részletekről szólva azt mondta: „nem működik”, hogy amíg uniós, kormányzati és más források bevonásával hajléktalanszállók bővülnek, újulnak meg, egyes városokban, főleg az aluljárókban fertőzésveszélyes helyzetek alakulnak ki az ott tartózkodók miatt. Ennek a helyzetnek a kezelése már megkezdődött, és az elkövetkezendő négy évben jelentős változást szeretnének elérni e téren – jelentette ki.

Hörcsik Richárd a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: az újhelyi központnak geopolitikai jelentősége is van, hiszen nemcsak egy nehéz szociális helyzetű térségben működik, hanem közel van például az ukrajnai, kárpátaljai területekhez is, ahol ugyancsak nagy szükség van a munkájukra.

Győri-Dani Lajos az MMSZ ügyvezető alelnöke emlékeztetett arra, hogy szervezetük sátoraljaújhelyi működése az 1990-es évek elején kezdődött, Nagy-Bozsoky József főorvos, egykori MDF-es országgyűlési képviselő kezdeményezésére, aki aztán évtizedeken át sikerrel irányította a helyi csoport munkáját. 

A volt határőrlaktanyára, amelyet egykor ajándékba kaptak a várostól, nagyon ráfért a felújítás. Az Infrastrukturális fejlesztések a hátrányos helyzetűek társadalmi (re)integrációja érdekében elnevezésű hároméves projekt keretében a sátoraljaújhelyi épületet újították fel először – mondta. Azért is, mert jelenlegi, például hajléktalanellátási, ételosztási, gyermekesély-programjaik mellett hosszú távon számítanak a zempléni helyszínre olyan új szolgáltatás megvalósításában is, mint az ifjúsági önkéntes szolgálat működtetése – tette hozzá Győri-Dani Lajos.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!