Méltósággal viselni az ellenzék agresszív akcióit – újévi beszélgetés Harrach Péterrel

Rendhagyó újévi beszélgetést közölt január 1-jén a GONDOLA hírportál a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetőjével. Az alábbiakban ez olvasható.

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője (FOTÓ: MTI / Koszticsák Szilárd)

Hogyan töltötte a szilvesztert, hol és kikkel koccintott az új esztendőre?

A szilveszter számunkra is különleges nap, de a feleségemmel ma már nincs „bulikényszerünk”. Vannak viszont a naphoz kötődő szokásaink. Néhány ismerős családdal este rendszerint összejövünk a település nagy, füves területének szélén, minden család hozza a kis kosarát, benne pogácsa és pálinka. Összeadjuk a tűzijátékokat, és a tér közepén valaki beindítja őket.

Később otthon vacsorázunk, legtöbbször töltöttkáposztát. Ha egy idő után megéhezünk, természetesen virslit eszünk és egy jobb fajta bort iszunk. Az asztalra még tegnap is jutott a karácsonyi bejgliből, ami a nagy családi vendégjárás után megmaradt – a feleségem, biztos, ami biztos, 12 rúd bejglit sütött.

Természetesen az év utolsó napja a számvetésé is. Ez különösebb formaságok nélkül, beszélgetésekben és személyes hálaadásban öltött testet. Éjfél előtt az egyik szomszédnál találkoztunk, meghallgattuk a Himnuszt, az elnöki köszöntőt, koccintottunk és minden jót kívántunk egymásnak – a jószomszédi viszony folytatását is.

Húsz év és öt győztes választás után 2018-ban már nem indult az egyéni képviselői mandátumért. Nem hiányzik önnek a mindennapi „terepmunka”?

Ha az ember felelősséget vállal egy területért és a lakóiért, és ezt húsz évig gyakorolja, akkor kialakul a kötődés és barátságok születnek. Ez nem csak rám érvényes, hanem a feleségemre is, aki ha tehette, mindig elkísért a választókörzet eseményeire. Ez egyikünknek sem okozott fáradságot, mert a vidék szép és az emberek barátságosak. A személyes kapcsolatokat természetesen továbbra is ápoljuk. A feladatok átadása utódomnak fokozatosan történt. Megnyugtató érzés, hogy jó kezekbe került a körzet. Természetesen ha egy-egy eseményre meghívnak, elmegyek mint vendég, és nem mint képviselő. Azt nem mondhatom, hogy azóta unatkozom, a frakcióvezetés ad bőven feladatot, de kétségtelenül meg kellett szoknom, hogy vannak hétvégék, amiket otthon töltök.

Mit tart a 2018-as év legnagyobb kereszténydemokrata politikai sikerének és – ha volt ilyen – mi volt a legnagyobb kudarc?

A legnagyobb siker természetesen az országgyűlési választás eredménye, ami köszönhető a szakszerű kormányzásnak, a szövetség egységének, a professzionális kampánynak és természetesen az ellenzék gyengeségének. A politikai siker egyik fontos feltétele az a politikai magatartás, ami hiteles eszmei alapokon és megvalósítható célokon nyugszik. Ez a tartás segített abban, hogy méltósággal és hatékonyan álljunk ellen az ellenzék legutóbbi méltatlan és agresszív parlamenti akciójának.  Ebben az évben is következetesen képviseltük alapvető céljainkat, a nemzeti szuverenitás védelmet, a gazdaság erősítését, a foglalkoztatás növelését, a béremelést, a határon túli magyarok támogatását, a családok megerősítését. A KDNP a szövetség minden törekvését kereszténydemokrata szempontok szerint fogalmazta meg, különös figyelemmel az ügyekben szereplő emberre. Ezt tettük a hajléktalanügyben, a bírósági végrehajtás kérdésében, a fogyasztóvédelemben és a migráció esetében. Ez utóbbinál az önvédelem mellett a valódi üldözöttek védelme volt fontos számunkra – gondolok itt a keresztény közösségek helyben történő segítésére.

Ha kifejezett kudarcok nem is voltak, de nehézségek igen, különösen szociális kérdésekben. Amióta világ a világ, a gyengék segítésének útja meglehetősen göröngyös.

A választási sikert említette, hiszen választási évet hagytunk magunk mögött, ugyanakkor egy újabb választási évet kezdtünk el. Milyen tétje van a májusi EP-voksolásnak Magyarország, illetve az európai kereszténydemokrácia jövőjét tekintve?

Az EP-választás tétje nyilvánvaló, eredménye meghatározó Európa jövője szempontjából. Megmarad-e a nemzeteknek a közös európai értékeket hordozó, mégis saját kultúrája, vagy egy kevert népesség kiszámíthatatlan világa köszönt ránk? Megőrizhető-e a Közép-Európában még meghatározó normalitás, vagy a nyugaton tapasztalható dekadencia tovább terjed?

Mi a hagyományos értékeket valló, erős és magabiztos Európában vagyunk érdekeltek.

Gyakran éri az a „vád” a KDNP-t, hogy nem létező párt, és sosem indul önállóan a választáson. Noha ezt a saját választási vagy politikai sikert felmutatni képtelen baloldali törpepártok hangoztatják előszeretettel, attól még lehetne jogos a kritika…

Amikor a KDNP önállóan indult, rendszerint bejutott a parlamentbe. Ma is így lenne. De miért tennénk, amikor egy jól működő szövetségben többet tehetünk politikai céljainkért?! A mi erőnk a szövetségen belül nem elsősorban a hozzáadott szavazatszámban van, hanem a kereszténydemokrata elkötelezettségben.

Ha alaposan végignézzük, azért azt látjuk, hogy az elmúlt nyolc évben számos önkormányzati választáson indultak önállóan a KDNP által támogatott jelöltek – akár a Fidesz aspiránsaival szemben is – és szerepeltek sikerrel mondjuk Piliscsabától Vácon, Gyomaendrődön és Bő községen át Békés városáig. Az is igaz ugyanakkor, hogy az esetek 99 százalékában a Fidesszel szövetségben ért el sikereket az önkormányzatok szintjén is a KDNP, képviselőket, alpolgármestereket és polgármestereket adva országszerte – utóbbit két megyeszékhelyen (Eger, Szombathely) is. Megőrizhető-e a megyei és helyi önkormányzatok szintjén a jelenlegi erős KDNP-s jelenlét az őszi választás alkalmával?

Természetesen nem kívánunk feloldódni a szövetségben, markáns jelenlétünk nem csak a kormányzatban és a parlamentben, hanem az önkormányzatokban is látható. Ez a jelenlét a Fidesznek is érdeke, ezért hosszú távon biztosítottnak látszik a szövetségi rendszeren belül. Ezt a biztosítékot erősíti a KDNP országos szervezettsége. Valóban sok településen – köztük nagyvárosban is – van polgármesterünk, akik esetenként a Fidesztől külön indulva is nyertek.

Minek kell történnie a választásokon, a törvényalkotási, illetve a kormányzati munkában ahhoz, hogy ha egy év múlva beszélgetünk, egy elégedett Harrach Péter értékelje a 2019-es évet?

Akkor leszek elégedett, ha a már említett célkitűzéseinket 19-ben is meg tudjuk valósítani, elsősorban nemzeti szuverenitásunk megőrzését, a családok további támogatását, a nehéz helyzetbe került honfitársaink megsegítését. A személyes elégedettséghez persze az is szükséges, hogy tudjam, ebben én is részt vettem. Talán még elégedettebb leszek, ha a nagy munkalázban nem felejtettem el, mennyi szépség vesz minket körül a világban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!