Menczer Tamás: A közösség az egyik legfontosabb keresztény érték

A közösségek mindig többet tudnak, mint az egyén önmagában, és ha vallási alapjuk van, még erősebbek – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős  államtitkára vasárnap Budaörsön.

Menczer Tamás - Pest megye 2-es választókerületének megválasztott Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője - a Szőlősgazda Háza Református Templom és Gyülekezeti Központ felszentelésén arról beszélt, hogy az egyik legfontosabb keresztény érték a közösség.

A családi, vallási, kulturális és nemzeti közösségek akkor tudnak megmaradni,

ha mindig a másik mellé lépünk, ha megtartjuk a másikat, ha megfogjuk egymás kezét

 

– mondta.       

Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy jelenleg 1800 templomot újítanak fel a Kárpát-medencében a kormány templomfelújítási programjának keretében.

Hozzátette, a kormány az új budaörsi református templom felépítését 830 millió forinttal támogatta. Az istentiszteletet Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke tartotta.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!