Miért van szükség közel 200 honvédelmi sportközpontra? – Simicskó István a Blikknek

Ha minden a tervek szerint halad, gombamód szaporodnak majd hazánkban a honvédelmi sportközpontok. A kormány arra készül, hogy hosszú távon minden járásban felhúzzanak egy ilyen létesítményt, ami nem kis mennyiséget jelent: Magyarországon 174 járás van és további 23 fővárosi kerület, azaz közel 200 komplexum építése valósulhat meg.

De miért van szükség ennyi honvédelmi sportközpontra? A kérdést Dr. Simicskó Istvánnal, a Honvédelmi Sportszövetség elnökével járta körbe a Blikk.

Honvédelmi Sportközpont

A KDNP frakcióvezetője szerdán járt az egyik épülő létesítménynél Balassagyarmaton, ahol azt ígérte, akár már szeptemberben birtokba vehetik a sportközpontot az érdeklődök, amennyiben a kivitelezők tudják tartani a határidőt.

Simicskó István a Blikknek arról beszélt, ezek a létesítmények elősegítik hazánk önvédelmi képességének növelését, hiszen a speciális sportágak elsajátításával párhuzamosan, komplex honvédelmi ismeretekkel is felvértezik a fiatalokat.

– A honvédelmi sportközpontok jelentős szerepet töltenek majd be a szülőföldhöz való kötődés és a hazaszeretet érzésének megszilárdításában. Az egészséges életmód kialakítása mellett olyan alapvető értékeket is szeretnénk átadni mint a becsület vagy a bajtársiasság – elsősorban, de nem kizárólagosan – az ifjabb nemzedék számára – fogalmazott a politikus.

Honvédelmi Sportszövetség

De milyen speciális sportokat űzhetnek majd itt fiatalok? A lehetőségek között szerepelnek a küzdősportok, a technikai sportok, a sportlövészet, emellett pedig hangsúlyos lesz a csapat- és közösségépítés is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!