Sokat erősödött 2024-ben a KDNP országosan és a vármegyénkben is. Nagy fegyvertény volt, hogy Miskolcot sikerült visszahódítani, újra kormánypárti vezetés alatt áll a város, ahol mi, kereszténydemokraták fontos feladatokat töltünk be – hangsúlyozza a vármegyei vezetőket megszólaltató interjúsorozatunk első részében Molnár Péter. A KDNP Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elnöke azt vallja, csak csapatban, közösségben tud erős és sikeres lenni az ember, úgy, hogy a csapat erős és sikeres.
– Ha választania kellene három tényt, tulajdonságot, történetet, amelyek a legjobban jellemzik Önt, melyek lennének azok?
– Nehéz kérdés. Az a „történet” jut eszembe elsőre, hogy még egyetemi hallgatóként, 2003. elején, az újjászerveződő KDNP-be léptem be, aztán már 2003 nyarán a miskolci tisztújításnál beválasztottak a helyi elnökségbe, nagy meglepetésemre, 2005 őszén pedig a KDNP Miskolc Városi Szervezetének elnöke lettem, nem egészen 26 évesen. Nem akartam elnök lenni, eszembe sem jutott. A közösség beszélt rá, több rutinos miskolci KDNP-s kapacitált erre. Óriási megtiszteltetés volt, hogy a közösség pajzsra emelt. És azóta még ötször miskolci elnöknek választott a folyamatosan gyarapodó miskolci kereszténydemokrata közösség. Ez nagy megtiszteltetés, de nagy felelősség is.
Eszembe jut a 2003-as indulás egy pillanata is. Azon a taggyűlésen, amin felvettek a tagság sorába, jelen volt Varga Laci bátyánk. A bemutatkozásom után odajött hozzám, beszélgetett velem és biztatott. Mondta, hogy Ő is így, egyetemistaként kezdte. Nagy lökést adott akkor ez nekem. Mint ahogy Semjén Zsolt Elnök Úr támogatása, bizalma is mindig erőt adott.
Tulajdonságok? A hozzám közel állók azt mondják, hogy maximalista, kitartó, szigorú, következetes, jószívű, kedves és önzetlen ember vagyok. Mint cserkészre, igaz rám az 5. törvény: „A cserkész másokkal szemben gyengéd, magával szemben szigorú.”
Egy biztos, a felelősséget mindig érzem, az nyom, de igyekszem megfelelni és – ami számomra nagyon fontos – CSAPAT-ban, KÖZÖSSÉG-ben gondolkodom. Nem egyéni ambíciók vezetnek, hanem közösségi cél. Mert szerintem a csapatban, a közösségben tud erős és sikeres lenni az ember, úgy, hogy a csapat erős és sikeres.
– Mi a legfontosabb célkitűzése erre a ciklusra?
– A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei választmány tavaly ősszel vármegyei elnöknek is megválasztott. Sajnos a vámegyében nyolc alapszervezet felfüggesztésre került az inaktivitásuk miatt, négy helyen pedig a tisztújítás nem történt meg időben. Vagyis először ennek a tizenkét alapszervezetnek a sorsát kell elrendezni. Ez elvárás is a központtól.
Szeretném, ha vármegyei szinten élő kereszténydemokrata alapszervezetek, közösségek lennének, ha közös programokat tudnánk csinálni és így erősödnénk. A 2026-os országgyűlési választási kampányban aktívan részt kell vennünk majd, és célunk az is, hogy a 2029-es önkormányzati választásokra tovább erősödve, minél több KDNP-s polgármesterünk, alpolgármesterünk, képviselőnk, valamint vármegyei közgyűlési alelnökünk legyen. Fontos célkitűzés, hogy a nagyobb településeken, ahol még nincs szervezetünk, alakuljon és aktívan bekapcsolódjon a helyi közéletbe.
– Mit tekint a legkomolyabb kihívásnak?
– Az emberek befelé fordulását, azt, hogy alig vannak élő közösségek, hogy a közösségi média átvette az emberi kapcsolatok helyét. Azt, hogy így nőnek fel az újabb generációk. Az értékek relativizálódása, valamint a gender őrület is kihívást jelent, sokszor a puszta normalitást kell megvédeni, a teremtett világ rendje mellett kell felszólalni. Kihívás, hogy az embereket közösségbe szervezzük, tenni akaró közösségbe, amely fogékony a közéletre. Különösen fontos lenne a fiatalok, a következő generáció megszólítása. Ez roppant nagy kihívás, mert ők szívesebben mennek a könnyebb ellenállás irányába, a világ, a trendek, a social media könnyen elviszi, elidegeníti őket. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnek ezért is lenne nagy szerepe.
– Mi az a program, akció, együttműködés, amit leginkább szeretne elindítani, megvalósítani?
– Szeretném, ha a közösségeink, alapszervezeteink jobban megismernék egymást. Ezért vármegyei szinten közös programokban is gondolkodom, esetleg egy családi napban. De szeretném, ha a helyi elnökök is megismernék egymást, közös beszélgetésre, esetleg tréningre elvonulnánk valahova. És ezt rendszeresen. Vagyis vármegyei szinten közösségépítés, a kapcsolatok ápolása. Ez egy program. Természetesen minden országos KDNP akcióhoz, felhíváshoz szeretnék csatlakozni. Így a „Fogadj örökbe egy keresztet!” programhoz is, melynek keretében volt már több örökbefogadott kereszt a vármegyében, de szeretném, ha lenne több is.
– Hogyan értékelné az elmúlt évet, melyek voltak a legfontosabb történések, illetve eredmények?
- Sokat erősödött 2024-ben a KDNP országosan és a vármegyénkben is. Nagy fegyvertény volt, hogy Miskolcot sikerült visszahódítani, újra Fidesz-KDNP-s vezetés alatt áll a város, ahol mi, kereszténydemokraták fontos feladatokat töltünk be. A vármegye több településén van KDNP-s polgármester és több képviselőnk is van, mint az előző ciklusban. Ez fontos eredmény. Miskolcon a Keresztény Értelmiségiek Szövetségével és a Miskolci Morus Ifjúsági Egyesülettel is együttműködve sikeresen próbáltuk a társadalmi hátterünket erősíteni. Örömteli a tagság folyamatos gyarapodása.
– Mit üzen az új évre a közösségnek?
– Mindenkinek a Jó Istentől megáldott, békés, boldog, kegyelmekben gazdag új esztendőt kívánok. Azt, hogy mindenki a családjában és a közösségében ki tudjon teljesedni, megtalálja a boldogságát és hasznos tagja tudjon lenni a magyar társadalomnak. Ferenc pápa azt hangsúlyozta, hogy mi, keresztények a remény zarándokai vagyunk. A 2025-ös Szentév középpontjában a remény és a bizalom erősítése áll. Kívánom, hogy ezt mindenki meg tudja élni.