Móring József Attila: Melyek a legújabb otthonteremtési és családtámogatási intézkedések?

A családtámogatásokról, is szó volt az Országgyűlés hétfői ülésén, az azonnali kérdések sorában.

Móring József Attila (KDNP) országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes
    
Móring József Attila (KDNP) azt mondta, hogy a 2002-ben hatalomra került MSZP-kormány két lépésben átalakította az első Orbán-kormány jól működő kamattámogatási rendszerét, a Bajnai-kormány megszorításai 2009-ben pedig újra nehéz helyzete hozták a családokat.

A politikus úgy fogalmazott, hogy a Fidesz-KDNP kabinet azonban pozitív intézkedéseket hozott, folyamatosan bővítette és bővíti a családtámogatási, otthonteremtési lehetőségeket.
    
A képviselő azt kérdezte, hogy melyek a legújabb otthonteremtési és családtámogatási intézkedések?
    
Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára azt felelte, hogy 2010-ben a Fidesz és a KDNP választási programjának két leghangsúlyosabb eleme a család és az otthon volt. Hozzátette, tíz éve dolgoznak azon, hogy javítsák a családok életét, támogassák a gyermekvállalást és segítséget nyújtsanak a gyermeknevelésben. Ezen időszak alatt két és félszeresére emelték a családokra fordított költségvetési forrásokat - emelte ki.     

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy jelenleg minden idők legnagyobb otthonteremtési programját hajtják végre. Jövő év januárjától az új építésű otthonok vásárlóinak csak öt százalékos áfát kell fizetniük az ingatlan után, de aki a csok-kölcsönnel vásárolja a lakást, az még ezt az öt százalékot is vissza tudja igényelni - közölte.  
    
A csok-ot felvevő gyermekes családok esetében mind az új, mind a használt lakások megvásárlása illetékmentes lesz - közölte.